Mint arról a Media1 is beszámolt tegnap, Pachmann Péter, a kormányközeli TV2 egyik legrégebbi munkatársa, a Napló műsorvezetője végleg elbúcsúzik a tévénézőktől és a képernyőktől – ezt azzal a nehezen hihető magyarázattal indokolta a csatorna és a műsorvezető, hogy Pachmann több időt kíván tölteni 20 és 10 éves gyerekeivel.
A Media1 még tegnap délelőtt megkereste a csatorna sajtóosztályát, hogy megérdeklődjük, mi lesz a műsor sorsa: lesz-e, aki átveszi Pachmanntól a műsorvezetést, illetve folytatódik-e a műsor. A TV2 sajtóosztálya azonban sokat sejtetően akkor nem válaszolt.
Ma, egy nappal később viszont bejelentették, hogy a műsor úgymond „szünetre megy” az ősztől. Hogy a szünet mennyi ideig tart majd, arról egy szót sem írnak.
Mindez azért meghökkentő, hiszen a Napló alig néhány hónapja, májusban indult, amit több tízmillió forintra becsült értékű reklámkampány (országszerte óriásplakátok stb.) kísért. A műsor azonnal szép nézettségi eredményeket produkált: nem csak az ATV Heti Naplóját, de az RTL Házon kívül című műsorát is megverte.
A legfontosabb időszakban tűnik el a Napló
Az ősz a televíziózás, pláne a közéleti hírek kiemelt időszakának számít, ráadásul a közelgő országgyűlési választások miatt különösen is fontos időszakról van szó. Most a csatorna viszont azt állítja, hogy „programstratégiai szempontok miatt döntött úgy a TV2, hogy a nagy őszi műsordömpingben nem lesz képernyőn az ország ikonikus riportmagazinja.”
Azt állítják, azért történik mindez, hogy ne nyúljon el késő estig a Sztárban Sztár All Stars vasárnap este a Napló után.
„Nemcsak a nézők visszajelzései, de az elmúlt hónapok nézettsége is azt bizonyítja: van igény az oknyomozó, tényfeltáró riportokra. Büszke vagyok a Napló csapatára, biztos vagyok benne, hogy a szünet után újult erővel térnek majd vissza a kollégáim, és újabb exkluzív riportokkal, interjúkkal folytatódhat a sikerműsor” – ezt nyilatkozta Szalai Vivien, a TV2 hírigazgatója.
Gönczi Gábor, a Napló főszerkesztője úgy fogalmazott: megtiszteltetés volt számára az ország legismertebb és legrégebbi oknyomozó riportmagazinját újraindítani. A nézőktől nagyon sok visszajelzést kapott a szerkesztőség, a legtöbb levelet Ignác bácsi története generálta. A hajléktalan maffia megdöbbentő története 3-4 epizódon keresztül lázban tartotta az országot. Ahogy a legutóbbi adást – egy pedofilhálózat leleplezését – is óriási érdeklődés övezte.
Megemlítették, hogy a Napló átlagban mindkét kiemelt célcsoportban nyerte az idősávját az RTL-lel szemben az elmúlt négy hónapban. (A18-59 és A4+ korcsoportok, SHR% adatok alapján). A 18-59-es korcsoportban az átlagos közönségarány (SHR%) mértéke 12,8% (RTL azonos idősáv 12,7%) volt, míg a teljes lakosság esetében az átlagos közönségarány 15,9% (RTL azonos idősáv 13,7%).
A legmagasabb nézőszámot (AMR) a május 18-i adás érte el, a 18-59-es korcsoportban 264.244 fő, a teljes lakosságban 732.144 néző látta, ehhez 14,1% és 18,8% közönségarány társult a két korcsoportban. Az említett adás – amelyben Liptai Claudia őszintén vallott gyermekkoráról és a Napló riporterei lelepleztek egy koldusmaffiát – ezzel együtt az év 19. legnézettebb műsora volt a 18-59 évesek, és 12. legnézettebbje a teljes lakosság körében (teljes piac, teljes nap, AMR alapú toplista, duplikációmentesen: legnézettebb epizódot figyelembe véve).
Csak a TV2-t tekintve ez az adás az év 10. legnézettebb műsora volt a 18-59 évesek, és a 9. legnézettebbje a teljes lakosság körében (TV2 csatorna, teljes nap, AMR alapú toplista, duplikációmentesen: legnézettebb epizódot figyelembe véve).
A 18-59-es korcsoportban a legmagasabb közönségarányt (14,9 SHR%) a július 20-i adás érte el, amelyben többek között Kapu Tibor űrutazásáról és a főváros kaotikus kerékpár közlekedéséről láthattak riportot a nézők.
Többen számonkérték Pachmannt, hogy adhatja a nevét az új Naplóhoz
Ezek a szép nézettségi adatok is ellent mondanak annak, hogy miért is veszi le műsoráról a Naplót a TV2. A Media1-nek Pachmann Péter több ismerőse is arról számolt be, hogy az elmúlt időszakban sokan számonkérték a műsorvezetőt, miért vállalta el a műsorvezetést, hiszen 2022-ben még az Orbán Viktor népszerűsítő videóhoz nem volt hajlandó adni a nevét, amire Pachmann eleinte azt felelte, azért, mert megígérték neki, hogy nem kell majd lejáratóanyagokhoz adnia a nevét, és azt mondta, a gyermekeiért mondott igent a felkérésre.
Ezek után különösen is furcsa, hogy épp a 10 és 20 éves gyermekeire hivatkozva hagyja ott a képernyőt az amúgy elvált édesapa, mondván több időt kíván tölteni velük.
2014-ben politikai okokból lehetetlenült el a Napló
Beszélgetőpartnereink szerint elképzelhető, hogy Pachmann távozásának nem a hivatalosan megjelölt magyarázat az oka. A találgatásoknak az is táptalajt ad, hogy a TV2-nek egykoron volt már Napló címmel egy műsora, ami 2014-ben politikai okokból lehetetlenült el, miután – a Media1 információi szerint – előzőleg cenzúrázni próbálták a műsort egy Orbán Viktor családját érintő, Orbán Ráhel esküvőjéről szóló riport és több más, ezt követő ügyben is nyomást próbáltak gyakorolni a szerkesztőségre. A Napló akkori stábja nem volt hajlandó vállalhatatlan kompromisszumokat kötni, így a műsor akkor végül megszűnt – sőt volt több olyan stábtag, aki az újságírást is abbahagyta.
A 2025-ben indított új TV2-s Napló – aminek a régihez nem sok köze volt – utoljára augusztus 31-én, 18:45-től lesz látható. A csatorna közleményében egyetlen szót sem írnak arról, hogy a „szünet” meddig tart majd.
Mindez azért érdekes, mivel az a műsor, amire állandóan hivatkoznak előzményként, a TV2 eredeti Naplója, 1997 és 2014 között, több mint 17 éven át folyamatosan képernyőn volt vasárnap esténként, évenként néhány best of adást sugárzott ugyan nyáron, de a műsor nem tartott szünetet.
A témára hamarosan visszatérünk!
‘Ez nem a régi műsor, csak a nevet használják’ – kiakadtak a Napló egykori munkatársai a TV2 húzásán
Távozik Pachmann Péter, a Napló műsorvezetője a TV2 képernyőjéről
TV2 Napló, ATV Heti Napló vagy RTL Házon kívül? Kiderült, ki nyerte a vasárnap estét
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.