Miután a Népszava megírta, hogy az Európai Parlament is csatlakozna az Európai Bizottság által indított perhez Magyarország ellen a szuverenitásvédelmi törvény miatt, a jogszabály alapján létrehozott Szuverenitásvédelmi Hivatal közölte: brüsszeli pénzekből végez politikai nyomásgyakorlást a The Eastern Frontier Initiative (TEFI) névre hallgató projekt, amely a Soros-hálózat szerves része – erről a 24.hu ír elsőként.
A Lánczi Tamás nevével fémjelzett szervezet arra jutott: a program valódi célja, hogy térségünk országaiban a nemzetbiztonság, a hadiipari beszerzések, az energiabiztonság, a kibervédelem, az orosz-ukrán háború megítélését a közvéleményben az amerikai Demokrata Párt üzleti köreinek érdekeihez hangolja. A nyomásgyakorló szervezetek Magyarországot és Szlovákiát állították elsősorban célkeresztjükbe.
A projektet a 444 kiadója, a Magyar Jeti Zrt. vezeti, tagja: a lengyel Gazeta Wyborcza, a szlovák Sme, a holland Bellingcat, a román PressOne. A hivatal a lapok közül mégis a hollandot emeli ki, mondván, annak bevallottan a korszerű, nyílt forrású hírszerzési technikák átadása a feladata, mely érdekében képzési központot is létrehoztak a résztvevő újságíróknak. A Bellingcat mögött ráadásul ott áll az amerikai »demokráciaexport« zászlóshajójaként ismert National Endowment for Democracy (NED) nevű alapítvány is. A projektben részt vevő szervezetek közel 1,1 millió eurós támogatásban részesültek az utóbbi két évben.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal esetükben felrója a manipulatív és dezinformációs narratíváktól vezérelt cikkeiket, illetve azt, hogy közzétesznek kiadványokat az uniós stratégiaalkotó műhelyként ismert Globsec nevű agytröszttel. A hivatal szerint az ideológiailag azért vezérelt, mert vezetőségében, tanácsadó testületében olyanok ülnek, mint a volt kormányfő, Bajnai Gordon, vagy a 2022-es parlamenti választásokon az ellenzéki pártok finanszírozásának szervezésében kulcsszerepet játszó Korányi Dávid (Action for Democracy).
A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint Brüsszel túlterjeszkedik a hatáskörén, olyan témákban finanszíroz kampányokat, amelyek nemzeti hatáskörben vannak, amelyek a nemzeti szuverenitást a legmélyebben érintik.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal nem először támad szerkesztőségeket: korábban az Átlátszóval is hasonló történt – ők azóta bírósági eljárást kezdeményeztek a hivatal ellen.
A 444 közleményben reagált a Szuverenitásvédelmi Hivatal vádjainak megjelenésére: szerintük alapjaiban hamisak az állítások, a vonatkozó közlemény ide kattintva érhető el.
A 444 szerint hamis dolgokat állít a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Mégsem kap pénzt a magyar média? Trump nem oldotta fel a támogatások befagyasztását
MÚOSZ: „Békemisszióban háború indult a független sajtó ellen”
Rendőrséggel hallgattatná el a 444-et és több magyar lapot a MOL és az állam közös alapítványa
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.„Lejáratókampány indult a 444 és nemzetközi partnerei ellen”