A Transparency International Magyarország tájékoztatása szerint a pályázatok elbírálásának három fő kritériuma volt: az oknyomozó munka mennyisége és minősége, a téma relevanciája, valamint a közérthetőség. Idén összesen 22 pályamunka érkezett sűrijéhez.
Pethő András és Panyi Szabolcs, a Direkt36 munkatársai, a NER-en belüli, a titkosszolgálatokat is érintő, még 2018-ban lezajlott politikai konfliktus hátterét tárták fel. Oknyomozó cikkük szerint az akkor még Lázár János irányítása alatt álló Információs Hivatal (IH) „fehérpapíros ügyeket” gyártott, azaz hivatalos eljárást megkerülve nem dokumentált nyomozásokat folytatott. Az IH munkatársai nyomon követték és lehallgatták az országba érkező európai uniós delegációkat, köztük az OLAF munkatársait, akik az Elios-ügyben vizsgálódtak. A 2018-as választásokat követően, amelyek újabb kétharmados Fidesz-győzelmet hoztak, Lázár János kiszorult a kormányból, az IH pedig Szijjártó Péter külügyminiszterhez került. Az IH-hoz egy, főleg a belügyi tárca kötelékéből verbuvált különítmény érkezett. A lap értesülései szerint az Orbán Viktor köréből érkező utasítás alapján zajló razzia során az Elios Zrt.-hez köthető dokumentumokat is kerestek.
Jandó Zoltán, a G7.hu újságírója egy abszurd történetet tárt fel. Egy rejtélyes magyar vállalkozó hamis brazil államkötvényekkel próbálta cégeit feltőkésíteni, összesen 13,5 ezer milliárd forintnyi értékben. Az ügyészséget és a cégbíróságot egyaránt megkerülve történt pénzügyi manőver miatt végül a hatóságok eljárást indítottak, és megsemmisítették a vonatkozó dokumentumokat. Bár a konkrét esetben sikerült meghiúsítani a csalást, a vonatkozó jogszabályok továbbra is kiskapukat kínálnak, sőt a kormány 2025-től tovább lazította az ellenőrzéseket.
A zsűri kiemelte Kauffmann Balázs (444.hu) cikkét, amely feltárta, hogy az orosz titkosszolgálatokhoz köthető hekkercsoportok behatoltak a Külgazdasági és Külügyminisztérium informatikai rendszerébe. Az ügyet Szijjártó Péter külügyminiszter igyekezett elkenni. Szintén elismerést kapott Panyi Szabolcs (Direkt36) és Jean-Baptiste Chastand (Le Monde) közös cikke, amely feltárta, hogy Orbán Gáspár, Orbán Viktor fia, rejtélyes körülmények között részt vett a csádi misszióban, amelynek célja máig nem egyértelmű.
A shortlistre került a 24.hu két újságírója, Horváth Csaba László és Nagy Gergely Miklós közös munkája, amely a letelepedési kötvényekkel kapcsolatos visszaéléseket tárta fel. Az újságírók részletesen dokumentálták, hogyan játszottak át milliárdokat a kötvényprogram kulcsszereplői olyan cégeknek, amelyek a Fideszhez közel álló személyekhez köthetők.
A díjátadón a brit nagykövet, Paul Fox, hangsúlyozta az oknyomozó újságírás fontosságát a korrupció és a dezinformáció elleni harcban. Matthieu Berton, a Francia Intézet igazgatója, kiemelte az újságírók munkájának veszélyességét, míg Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezetője, a 2024-es év politikai változásairól beszélt.
A Transparency-Soma Díjat a fiatalon elhunyt tényfeltáró újságíró, Gőbölyös József (Soma) tiszteletére alapították 2001-ben. 2016 óta a Transparency International Magyarország adja át.
A zsűri négy tagja: Bogár Zsolt (Deutsche Welle), Martin József Péter (Transparency International Magyarország), Stumpf András (Válasz Online), és Urbán Ágnes (Mérték Médiaelemző Műhely).
A The Guardian az Orbán-kormány médiumok elleni putyini módszereiről ír
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.