orbán gáspár

Kuna Tibor és Soós Edvin a Manna FM logójával és egy rádióstúdióval készült montázson

A kegyvesztett NER-milliárdos, Kuna Tibor bizalmasa lett a Manna FM ügyvezetője – épp most, amikor Kuna visszatér a médiapiacra

Néhány nappal azután, hogy Kuna Tibor néhány hete egy interjúban bejelentette, visszatér a magyar médiapiacra, a Media1 információi szerint barátja és korábbi bizalmasa, Soós Edvin váltotta Enyedi Andrást a Manna FM rádiót működtető Manna Vision Media Kft. ügyvezetői posztján. Soós – aki egyébként korábban Márki-Zay Péter egykori miniszterelnök-jelölt kampánytanácsadójaként, majd az Újpesti Sajtó Kft.-nél történt rendőrségi házkutatás kapcsán is szerepelt a sajtóban – a Media1 érdeklődésére megerősítette kinevezését a rádióhoz, a Kuna szerepét firtató kérdésekre azonban nem adott egyértelmű választ. Eközben nyolc év után távozott Hamvas Viktor, a Manna FM programigazgatója. A rádió reklámidejét egyébként továbbra is Mészáros Lőrinc cége, az Atmedia Kft. értékesíti, és a legutóbbi ismert adatok szerint nincsenek bejelentett munkavállalói.

Panyi Szabolcs

Interjú Panyi Szabolccsal az Orbán Gáspár ügyében kialakult Index-Direkt36 konfliktusról és a Pegasus botrányról

Panyi Szabolccsal, a Direkt36 oknyomozó újságírójával a Media1 tizennégy rádióban is hallható podcastműsorában beszélgettünk arról, hogyan tett keresztbe az oknyomozó műhelynek az Index meglehetősen gyanús körülmények között a csádi misszióval és Orbán Gáspárral kapcsolatban, és miért sejti a dolog mögött Rogán Antalékat. Szóba került néhány más téma, így például Panyi Szabolcs és több más újságíró Pegasus kémszoftverrel történt kormányzati megfigyelése és az ezzel kapcsolatos jogi eljárás aktuális helyzete is.

Sarkadi-Illyés Csaba, a jobbikos Alfahír volt főszerkesztője egy alákérdezős interjúval alávág a Direkt36 Orbán Gáspárral kapcsolatos oknyomozásának

A jobbikos Alfahír volt főszerkesztőjével vághattak alá az Indexen a Direkt36 Orbán Gáspárral kapcsolatos másnapi leleplezésének

Az utóbbi időben több médiamanipulációval, legutóbb pár napja is súlyos hamisításon tetten ért Index hírportálon jelent meg tegnap, csütörtökön egy anyag a Jobbikhoz közeli Alfahír tavaly tavasszal távozó főszerkesztőjétől, Sarkadi-Illyés Csabától, aki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterrel beszélgetett. A HM vezetője bejelentette, hogy náluk szolgál Orbán Gáspár, a miniszterelnök fia a csádi misszióban. Az interjú pár órával a Direkt36 éppen ezt leleplezni készülő anyaga előtt jelent meg és a Direkt36 szerzője szerint nekik akartak alávágni ezzel a módszerrel.

manna_fm

Orbán Gáspár a Manna FM-ről

A nemrég indult közösségi rádióval kapcsolatban is nyilatkozott a miniszterelnök fia, egyben a Felház egyik alapítója, valamint Ember Illés, akivel közösen vezetik az egyházi mozgalmat.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások