
Lezárta a rendőrség Panyi Szabolcs ügyét
Nem követett el bűncselekményt az újságíró az NNI szerint. Panyi Facebookon mondott köszönetet azoknak, akik kiálltak mellette, amikor az Orbán-rezsim őt megpróbálta lejáratni.

Nem követett el bűncselekményt az újságíró az NNI szerint. Panyi Facebookon mondott köszönetet azoknak, akik kiálltak mellette, amikor az Orbán-rezsim őt megpróbálta lejáratni.

Az Orbán-kormány orosz befolyásoltságáról cikkező és nemrég a NER revolvertüze alá került tényfeltáró újságíró, aki 8 éven át volt a Direkt36 csapatának tagja, távozik az oknyomozó műhelytől.

Az amerikai központú Committee to Protect Journalists szerint a magyar hatóságok fellépése Panyi Szabolcs ügyében megfélemlítésre utal, és autoriter rendszerek gyakorlatát idézi. A szervezet szerint a történtek súlyos kérdéseket vetnek fel a sajtószabadság helyzetéről Magyarországon.

„El a kezekkel a tényfeltáró újságíróktól!” – írja a Magyar Újságírók Országos Szövetsége azután, hogy Gulyás Gergely bejelentette, hogy a kormány rendőrségi feljelentést tett Panyi Szabolcs ellen kémkedés vádjával.

Kémkedés miatt tett feljelentést az Orbán-kormány Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró ellen, ezt Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezető miniszter mondta csütörtökön. A rendőrségi eljárással fenyegetett Panyi rendkívüli közleménnyel reagált a vádakra: szerinte amit Orbánék tesznek, az már tényleg a putyini Oroszország, Belaursz és a hasonló rezsimek sajátja, ami példa nélküli a 21. században egy EU-tagállamban.

A VSquare nevű oknyomozó műhely hírlevele és annak egyik szerkesztője, Panyi Szabolcs újságíró azt állítja, hogy Orbán Viktor arra utasította a Nemzeti Információs Központot (NIK), hogy készítsenek jelentést és listát azokról a civil szervezetekről és médiaszervezetekről, lapokról, amelyek az elmúlt tíz évben külföldi támogatást kaptak.

Jandó Zoltán, a G7, valamint Pethő András és Panyi Szabolcs, a Direkt36 újságírói kapták a 2024. évi, 1 millió forint összdíjazású TransparencySoma Díjat, amelyet a Francia Intézetben adtak át péntek este Budapesten.

Panyi Szabolcs, a Direkt36 tényfeltáró műhely újságírója és a VSquare hírlevél szerzője egyike annak a hat újságírónak, aki idén elnyerte a Free Media Awards nevű rangos nemzetközi díjat.

Kedd este kiosztották a 2023-as szlovák Újságírói Díjat Pozsonyban, ahol magyar kollégák munkáját is elismerték.

Panyi Szabolccsal, a Direkt36 oknyomozó újságírójával a Media1 tizennégy rádióban is hallható podcastműsorában beszélgettünk arról, hogyan tett keresztbe az oknyomozó műhelynek az Index meglehetősen gyanús körülmények között a csádi misszióval és Orbán Gáspárral kapcsolatban, és miért sejti a dolog mögött Rogán Antalékat. Szóba került néhány más téma, így például Panyi Szabolcs és több más újságíró Pegasus kémszoftverrel történt kormányzati megfigyelése és az ezzel kapcsolatos jogi eljárás aktuális helyzete is.