Molnár G. Attila lett az Új Néplap című, a fideszes kötődésű KESMA / Mediaworks alá tartozó megyei lap, illetve a Szoljon.hu főszerkesztője – derül ki a lap impresszumából.
Az új főszerkesztő, Molnár G. Attila közel 30 éve dolgozik a lapnál, volt szerkesztő és főszerkesztő-helyettes is. Szolnoki, aki a kecskeméti Király Ernőt váltotta a vezetői székben.
A lapot eddig irányító Király Ernő a Délmagyarnál lett első számú tartalmi vezető, ahol a posztról leköszönő Gidró Krisztát váltotta. Király Kecskeméten a Petőfi Népénél volt újságíró, 2006-tól dolgozott Szolnokon, előbb kiadóvezetőként, majd Bán János távozását követően lett főszerkesztő. Gidró még 2017-ben érkezett a Délmagyarhoz, ahol főszerkesztő-helyettesként indított. A Délmagyarnál történt főszerkesztőcsere a delmagyar.hu impresszumában is látszik.
Nagy személycserék a fideszes médiahátországban
Az elmúlt hetekben jelentős személyi változások történtek a Mediaworks lapjainál. Megírtuk, hogy többek között változás volt a VG (Világgazdaság) főszerkesztői posztján, leváltották a posztról Szajlai Csabát, távozik Jurák Kata, a PestiSrácok főmunkatársa, és ahogy hírt adtunk róla, a veszprémi Napló, a veol.hu, a Somogyi Hírlap, a sonline.hu, illetve a Dunántúli Napló, valamint a bama.hu főszerkesztői posztján is változás volt. Találgatások vannak azzal kapcsolatban, hogy a KESMA / Mediaworks mihez kezd majd a megyei lapokkal – a lapok ugyanis sok olvasót vesztettek el az elmúlt években, amit jelentősen gyorsított, hogy ezek fideszes propagandalappá silányultak.
Korábban a VSqaure arról írt, hogy Orbán Viktor a kormánypropaganda átalakítását tervezi, ami mögött a tényfeltáró műhely Magyar Péter és a Tisza Párt előretörését sejtette.
Orbán Viktor átalakítaná a kormánypropagandát a VSquare szerint
Távozott posztjáról Szajlai Csaba, a Világgazdaság főszerkesztője
A veszprémi Napló leváltott főszerkesztőjét sajtóhírek szerint gyakorlatilag kivezették az épületből
Nagyot bukott a kormánypárti bulvár, a Mediaworks megyei lapjai is tovább zsugorodtak
A testével és kamuzással védte meg Gál Kinga fideszes EP-képviselőt egy kérdéstől
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.Távozott az Indextől az a riporter, akit kidobott a Tisza Párt Magyar Péter nyilvános piknikjéről