Betartja a Telegram az uniós jogszabályokat, beleértve a digitális szolgáltatásokról szóló uniós irányelvet is – közölte a vállalat, hozzátéve, hogy a moderálása az iparági szabványoknak megfelelő, és folyamatosan fejlődik.
A Telegram szerint teljesen abszurd azt állítani, hogy egy platform vagy annak tulajdonosa felelős az adott platformmal való visszaélésekért, a platform segítségével zajló kommunikációért.
Hangsúlyozták: az üzenetküldő alkalmazás vezérigazgatójának, Pavel Durovnak nincs semmi rejtegetnivalója, és gyakran utazik Európába.
Mint arról több lap és hírügynökség, köztük a Reuters is beszámolt, a francia hatóságok Franciaországban, a Párizs melletti Le Bourget repülőtéren őrizetbe vették a hétvégén a Telegram vezetőjét miután földet ért az Azerbajdzsánból érkező repülőgépe. A harminckilenc éves techmilliárdos elfogása miatt vasárnap Moszkva figyelmeztette Franciaországot, hogy biztosítani kell a férfi számára az őt megillető jogokat. A letartóztatást bírálta az X (Twitter) tulajdonosa, Elon Musk is, aki szerint a szólásszabadság Európában támadás alatt áll.
20 év börtön moderátorok hiánya miatt?
Durovot a Telegramhoz köthető ügyekkel kapcsolatban, elfogatóparancs alapján vették őrizetbe. A feltételezés szerint a moderátorok hiánya és a rendőrséggel való együttműködés elmaradása miatt a szolgáltatás bűncselekmények széles körét tette lehetővé. Többek között pénzmosással, gyermekpornográfiával, kábítószer-kereskedelemmel és csalás támogatásával vádolják. A férfit a hang.hu szerint akár 20 évre is börtönbe zárhatják, amennyiben a felhozott vádakban bűnösnek mondják ki.

Korábban a VKontakténak is Durov volt a tulajdonosa
Durov korábban a VKontakte (VK) orosz közösségi médiás platform (a Facebookhoz nagyon hasonló orosz felület) tulajdonosa is volt, amelyet 2006-ban alapított Szentpéterváron.

Durov nem volt hajlandó akadályozni a felületen zajló ellenzéki közösségeket, ezért inkább elhagyta a putyini Oroszországot – emlékeztet a lap, hozzátéve, hogy a közel egymilliárd felhasználóval rendelkező, 2013 márciusában Dubajban, az Egyesült Arab Emírségekben alapított és a Brit Virgin-szigeteken működtetett Telegram titkosított alkalmazás azóta szintén népszerűvé vált Oroszországban, de Ukrajnában és az egykori Szovjetunió korábbi tagköztársaságaiban szintén.
A Telegram egyike a világ legnépszerűbb közösségi médiás platformjainak
Jelenleg a Facebook, a YouTube, a WhatsApp, az Instagram, a TikTok és a WeChat mellett az egyik legnagyobb közösségimédia-felület.
A volt orosz elnök is megszólalt a letartóztatásról
A letartóztatás kapcsán megszólalt a volt orosz elnök, Dmitrij Medvegyev is, aki szerint Durov hibás döntést hozott, amikor korábban elhagyta Oroszországot. Medvegyev felidézte egy korábbi magánbeszélgetésüket, amely során állítólag figyelmeztette a VK-tulajdonost: ha nem hajlandó együttműködni a bűnüldöző szervekkel, más országban is gondjai lesznek. Az orosz Biztonsági Tanács helyettes vezetőjeként szolgáló Medvegyev szerint most már minden közös ellenségük számára Durov orosz, ami veszélyessé és kiszámíthatatlanná teszi.
A cél a Telegram bezáratása?
Az orosz kommunikáció jelenleg tehát ellentmondásos: miközben meggyűlt a bajuk Durovval, a szolgáltató az oroszországi népszerűsége miatt mégis fontos számukra – írja a hang.hu, hozzátéve, hogy feltehetőleg a Telegram esetében is ugyanazt szeretnék, mint korábban a VK-val: megszerezni azt Durovtól. Az orosz külügyminisztérium szóvivője, Marija Zaharova a RIA Novoszty hírügynökségnek azt nyilatkozta, jegyzéket küldtek Párizsnak, követelve a hozzáférést a letartóztatott Durovhoz.
Az orosz elnök emberi jogi biztosa, Tatyjana Moszkalkova szerint a letartóztatás valódi célja a Telegram bezáratása, mert a platformon szerinte meg lehet tudni az igazságot a világ eseményeiről.
Világszerte közel egymilliárd felhasználó használja a Telegramot kommunikációs eszközként és létfontosságú információk forrásaként. Várjuk a helyzet gyors megoldását. A Telegram mindannyiótokkal van – közölte a Telegram a hétvégén történt őrizetbe vétellel összefüggésben kiadott közleményében.
Robert F. Kennedy Jr. is megszólalt
Durov letartóztatásáról egyébként Robert F. Kennedy Jr. is elítélően nyilatkozott. Szerinte a szólásszabadság védelmének szükségessége soha nem volt még ilyen sürgető.
Lapunk, a Media1 is megtalálható a Telegramon, ahol hírszolgáltatásunkat megtalálhatják.
Lezárult a WikiLeaks-ügy, Julian Assange szabad emberként hazatérhetett
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.