MTVA / Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, Kunigunda útja, Budapest.

70 millióért zenei ízléstesztet és a műsorvezetőiről szóló felmérést is rendelt az MTVA

Idén is ugyanazt a céget bízták meg a közvélemény-kutatásokkal, amelyik az elmúlt két évben már több mint 160 millió forintos megrendelést kapott a közmédiától.
Mediamap közterületi médiafoglaló rendszer

Újjászületik a közterületi reklám

A MediaMap platformja megszünteti az Out-of-Home (OOH) piac legnagyobb akadályait: az áttekinthetetlenséget és a bonyolult foglalási folyamatokat. Felhasználóbarát térképes felületével, készletinformációival és aggregált kínálatával a kisebb és közepes vállalkozások versenyképes pozícióba kerülhetnek a fogyasztók figyelméért folytatott harcban. (x)

Tovább a részletekért »

Nettó 70 millió 610 ezer forintot fizethet ki a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) különféle közvélemény-kutatások elkészítéséért a következő egy év során a Társadalomkutató Kft.-nek – derül ki abból a szerződésből, amit a Media1 megtalált az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben.

Az állami médiavállalat közbeszerzési pályázatára egyedüliként jelentkező cég eredetileg 30 millió forintos ajánlatot tett, de a szeptember 19-én aláírt szerződésben már 70 millió forintos megbízás szerepel. Mint arról a Media1 is beszámolt, a Társadalomkutató Kft. 2020-ban 94 millió forintért, tavaly pedig 67 millióért vállalta el ugyanezt a munkát. A médiafogyasztási kutatásokkal a megrendelő szándékai szerint az MTVA rádióinak és televíziós csatornáinak, valamint weboldalának működését támogatják.

Az idén 127 milliárd forintból működő MTVA például arra kíváncsi, hogy a műsorvezetőik mennyire ismertek és kedveltek, de a különféle telefonos és fókuszcsoportos közvélemény-kutatások között lesz olyan is, amelyben a műsoraik és a sorozataik megítéléséről érdeklődnek.

Amint arra az rtl.hu korábban már felhívta figyelmet, külön „zenei ízléstesztet” is rendeltek, amelynek során a rádióikban lejátszott zeneszámokról kérdeznek majd 100 hallgatót Budapesten, 100-100 főt pedig 2 vidéki nagyvárosban. Emellett a szerződésben szó van arról is, hogy a Társadalomkutató Kft. 175 órányi tanácsot is ad majd az MTVA-nak. A munkába egyébként alvállalkozóként bevonnak majd egy törökbálinti egyéni vállalkozót is.

Kormányközeli kapcsolatok és céghálók

A Társadalomkutató Kft. ügyvezetője Fekete-Somodi Ágnes, aki korábban a Mráz Ágoston Sámuel nevével fémjelzett kormányközeli Nézőpont Csoportnak is dolgozott. A Társadalomkutató Kft. székhelyére van bejegyezve egyébként egy Magyar Társadalomkutató Kft. nevű cég is. Az Opten céginformációs adatbázis szerint ennek ügyvezetője Juhász Gyula, aki egyben a Társadalomkutató Kft. kutatási igazgatója is. Legutóbb ebben a minőségében számolt be az M1 Híradójában arról a kutatásukról, ami szerint a megkérdezett magyarok négyötöde támogatta az atlétikai világbajnokság megrendezését Budapesten.

Honlapjuk szerint a Társadalomkutató pártpreferencia-méréssel is foglalkozik, és készítettek már kutatást a Paksi Atomerőmű bővítésének támogatásáról is.

Már 2019-ben is szerepeltek a hírekben

A 2012-ben alapított Társadalomkutató Kft. neve egyébként már a legutóbbi önkormányzati választás előtt is bekerült be a hírekbe. A cég vezetői akkor tagadták, hogy közük lenne ahhoz a telefonos közvélemény-kutatáshoz, aminek során megtévesztő módon valakik egy nem is létező Társadalomkutató Intézet nevében úgynevezett „push poll” módszerrel, azaz irányított kérdésekkel próbálták a szavazók véleményét megtudni többek között Soros Györgyről is.

Jövőre még több pénzből utaztatja az MTVA dolgozóit a Mauri

Pintér Sándor volt érdekeltsége újítja fel az MTVA biztonsági kamerarendszerét

40 millióért rendeltek hostesseket az MTVA rendezvényeire és forgatásaira

További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.

Borítókép: Az MTVA székháza Budapesten. Fotó: Ladányi András / Media1

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások