
Szárnyaszegettek lesznek a „jótollú magyar újságírók”? – Bezárt a Médianéző Központ
Véget ért a Fidesz-közeli Médianéző Kft. végelszámolása.
Véget ért a Fidesz-közeli Médianéző Kft. végelszámolása.
A Sajtószabadság Magyarországon 2023 elnevezésű, kormányközelből megrendezett médiakonferencián ötödik alkalommal adták át az úgynevezett Jótollú magyar újságíró díjat, amit idén Császár Attila, az MTVA riportere kapott, aki nemrég lehazaárulózta az ellenzék egyik politikusát egy sajtótájékoztatón. A konferencián felszólaló Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár szerint Magyarországon az egyik legtisztább szabályozási rendszer van a médiában, míg a kormányközeli Nézőpont Intézet vezetője a közmédia működését elemezte.
Több érdekes szerződésre is fény derült a Fidesz-frakció szerződései között.
A Fidesz 5-ös számú párttagsági könyvét tulajdonló publicista nem volt rest a független újságírásba is belerúgni, amikor köszönőbeszédet mondott.
Több milliárd forintról szóló három éves kormányzati megbízást írt alá a napokban a Mráz Ágoston Sámuel vezette Observer Budapest, melyet megvásárolt a Nézőpont Csoport, Orbán Viktor egyik bizalmasának, Győri Tibornak az érdekeltsége. Győri korábban Habony Árpád üzlettársa volt, és nem először kap milliárdos állami megbízást.
Azt írják, diplomáciai aggályokat is okoz a kormányközeli V4 News Agency neve. A lap bemutatta azt is, hogyan köthető a migráció ügyében provokatív anyagokat közlő hírügynökség a magyar kormányhoz.
Copyright © 2019-2023 All rights reserved / Minden jog fenntartva. Media1 Digitális Média Kft.
v 1.96.2023.04.04.1313
Az oldal reCAPTCHA-t használ. Adatvédelmi elvek és használati feltételek szerint.