Gyerekek néznek videót az interneten

A YouTube továbbra is pénzt keres a gyerekeknek készült videók felnőtteknek szóló hirdetéseiből

Bár a Google tulajdonában lévő YouTube még 2019-ben megígérte, hogy leállítja a személyre szabott hirdetések megjelenítését a gyerekeknek szóló tartalmakon, idén júliusban mégis elkezdte gyűjteni az ilyen típusú videók nézőinek az adatait reklámok elhelyezése céljából, állapította meg az Adalytics kutatása. Az ügyben több amerikai szenátor vizsgálatot kezdeményezett. A Google ugyanakkor úgy véli, félrevezető, amit a kutatás állít.

Egy új jelentés szerint a hirdetők továbbra is követik a gyerekeknek készült YouTube-videók nézőit, holott ezt 2019 óta jogszabály tiltja az Egyesült Államokban. Két amerikai szenátor emiatt már vizsgálatot is indított a videómegosztó platform ellen – írja a Cybernews.

Mint arról annak idején a Media1 is beszámolt, a YouTube tulajdonosát, a Google-t 2019-ben 170 millió dollárra büntették, majd a cég azt ígérte, hogy a platform „a gyerekeknek készült videókon csak a szolgáltatás működéséhez szükséges mértékűre korlátozza az adatgyűjtést”. Egy hirdetésminőséget és átláthatóságot vizsgáló amerikai cég, az Adalytics jelentése szerint azonban úgy tűnik, hogy 2023 júliusától a YouTube hirdetési cookie-kat (sütiket) és azonosítókat állít be azoknak az eszközein, akik gyermekeknek készült videókat néznek.

Ez azt jelenti, hogy a videóplatform számos jelentős nagy hirdető reklámjait jeleníti meg a YouTube-csatornákon, amelyek valójában „gyermekeknek készült” címkével vannak ellátva. Jelentésében az Adalytics azt állítja, hogy ezek közé olyan márkák tartoznak mint például a Procter & Gamble, a Ford, a Colgate-Palmolive és a Samsung.

Az Adalytics kutatása szerint több tucat nagy hirdetéstechnológiai és adatközvetítő cég kap adatokat a gyermekeknek készült YouTube-videók nézőitől, akik rákattintottak egy ilyen hirdetésre. Több olyan vállalat is van köztük – például az Amazon, a Facebook, a Microsoft –, amelyek korábban már büntetést fizettek a gyermekek magánéletének védelmében meghozott COPPA-törvény, a Children’s Online Privacy Protection Act alapján.

Vizsgálatot kezdeményez több szenátor

A Cybernews beszámolója szerint a szövetségi törvény egyik kidolgozója, Edward Markey demokrata szenátor egy republikánus szenátortársával együtt már hivatalos vizsgálatot kért a YouTube-on a COPPA-törvény megsértése miatt.

„A YouTube és a Google ezen magatartása a becslések szerint gyermekek százezreire, esetleg millióira volt hatással az Egyesült Államokban”

– írták a szenátorok a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság elnökének címzett levelükben.

A Google és a YouTube szerint a kutatás félrevezető

A Media1-nek megküldött hivatalos állásfoglalásában a YouTube az Adalytics kutatásának megállapításait súlyosan hibásnak és félrevezetőnek nevezte. Hasonlóképpen nyilatkozott a Google szóvivője is a The New York Timesnak. Michael Aciman a lapnak azt mondta, hogy azért volt hasznos a felnőtteknek szóló hirdetések futtatása a gyermekvideókon, mert a nézelődő szülők vásárlókká válhatnak.

A vállalat szóvivője hozzátette, hogy a Google-nak nem áll módjában ellenőrizni az adatgyűjtést egy márka weboldalán, miután egy YouTube-néző rákattintott egy hirdetésre. Ugyanakkor leszögezte, hogy a Google nem futtat személyre szabott hirdetéseket a gyermekvideókon, és hogy hirdetési gyakorlata teljes mértékben megfelel a COPPA-nak.

Gyermekek magánéletének megsértése miatt pénzbírságra számíthat a TikTok

Szülői hozzájárulásra lesz szükség a gyerekek közösségi médiás regisztrációjához az Egyesült Államokban

A YouTube-hoz fordult a gyerekmesék előtt látható fideszes reklámok miatt a Momentum

További hírek érhetők el a Media1.hu oldalon. Megtalálhat minket Facebookon is.

Borítókép: Gyerekek néznek videót az interneten. Fotó: Depositphotos

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások