Hatodik hete nem jelent meg tegnap, július 30-án Franciaországban a legkedveltebb vasárnapi magazin, a Le Journal Du Dimanche (JDD).
A hetilap 75 éves történetében ilyen még soha nem fordult elő.
Mint arról a Media1 korábban beszámolt, a JDD nyomtatott kiadását június 22-én függesztették fel, mivel a teljes szerkesztőség és a hirdetési osztály is sztrájkba lépett. A munkabeszüntetés indoka az volt, hogy a lap korábbi főszerkesztője helyett – aki átigazolt a Paris Match című laphoz – a kiadó új tulajdonosa egy hírhedt szélsőjobboldali újságírót kívánt kinevezni a szerkesztőség élére, és ezt a munkavállalók mindenképp meg akarták akadályozni.
A hetilap kiadói jogát június elején szerezte meg a Vincent Bollore milliárdos nagyvállalkozó tulajdonában álló Vivendi médiakonszern, miután megvásárolta a Lagardère médiacsoportot. Ebbe tartozik a JDD mellett például a Paris Match is, valamint több franciaországi rádió és tévécsatorna.

A tulajdonosváltás után bejelentett főszerkesztőváltást a JDD munkatársai azért nem akarták elfogadni, mert a Bollore által megnevezett Geoffroy Lejeune, a Valeurs Actuelles című szélsőjobboldali hetilap főszerkesztőjeként korábban többször is olyan gondolatokat fogalmazott meg lapjában, amelyek ellentétesek a JDD szerkesztési elveivel.
A Lejeune vezette Valeurs Actuelles rendszeresen közölt gyűlöletkeltő és hamis információkat, emiatt pénzbírságra is büntették. Bevándorlásellenes címlapjaival több botrányt is kavart a francia közéletben, például három évvel ezelőtt rabszolgaként ábrázolt egy baloldali, színesbőrű parlamenti képviselőnőt.
Il paraît 'Qu'on-Peut-Pu-Rien-Dire' #BienPensance. Heureusement on peut encore écrire de la merde raciste dans un torchon illustrée par les images d'une députée française noire africaine repeinte en esclave…
L'extrême-droite, odieuse, bête et cruelle. Bref, égale à elle-même. pic.twitter.com/EupKSXZ207— Députée Obono (@Deputee_Obono) August 28, 2020
Hat héten át sztrájkoltak hiába, de megszakadtak az egyeztetések
Hiába sztrájkolnak azonban már hat hete a JDD alkalmazottai, múlt szerdán végleg megszakadtak az egyeztető tárgyalások, és a kiadó közölte, hogy augusztus elsejével mindenképp kinevezik az új főszerkesztőt. Bejelentették azt is, hogy azok az újságírók, akik ezt nem vállalják, végkielégítéssel távozhatnak laptól.
Becslések szerint eddig hetente 500 ezer eurós veszteség keletkezett a kiadónál a JDD kinyomtatásának leállítása miatt. Azt még nem tudni, hogy ezek után most vasárnap megjelenik-e majd a Le Journal du Dimanche.
A Charlie Hebdo miatt áll a bál Irán és Franciaország között
Orbán tanácsadójának fiához került, most a szerkesztőség kétharmadát elküldi az Euronews Lyonban
Szájbak@kilná olvasóját a kormánypárti Megafon csapatának tagja, akit még Bohár Dániel is felköszönt
További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.