fbpx
A Szegénységről Méltósággal Sajtódíj 2023-as nyertesei

Átadták a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjat

A 24.hu és a Szabad Európa munkatársai kapták idén azt a díjat, melynek célja, hogy minden évben felhívja a figyelmet a szegénységben élők helyzetét bemutató újságírói munkákra. Különdíjakat is átadtak.

Az Esély Labor Egyesület – az Átlátszó, az ERSTE Stiftung és az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszék közreműködésével – hetedszerre is kiosztotta szegénységet megtapasztalt zsűritagok által odaítélt sajtódíját tegnap, szerdán. Az idei díjazottak a szegénység számtalan arcát mutatják be érzékenyen, a lakhatási nehézségektől a szülészeti erőszakon át az oktatással kapcsolatos előítéletekből fakadó problémákig.

A kezdeményezés keretében 2022. január 1. és december 31. között megjelent cikkeket, riportokat, interjúkat, tudósításokat – és ezen keresztül az alkotóikat – díjazták egy érintettekből álló zsűri segítségével. A díj célja, hogy minden évben felhívja a figyelmet a szegénységben élők helyzetét körültekintően, méltósággal és árnyaltan bemutató újságírói munkákra.

Print/Online kategóriában az első díjat Kovács Márta, a 24.hu munkatársának Ezek a bátor roma nők színpadra vitték mindannyiunk fájdalmát, megaláztatását című anyaga nyerte, amely egy borsodi faluban, Szomolyán bemutatott darab főpróbáját és előadását követő, érzékeny riport. A darabban helyi roma nők egészségügyi dolgozókkal és szülészeti aktivistákkal együtt mesélik el a saját történeteiket a magyar egészségügyben elszenvedett megrázó tapasztalataikról.

TV/Video kategóriában az első díjat Benyó Rita, a Szabad Európa munkatársa „Azt akarták, hogy menjek innen a fenébe” – Akiknek száz év után elveszik a tetőt a fejük fölül című videója nyerte, amely azt járja körül nagyon alaposan, hogyan sodorhatja az állam veszélybe olyanok lakhatását is, akik akár generációk óta szolgálati lakásban éltek. A Lovi és a volt pszichiátria, az OPNI dolgozóinak története nem csak a lakók kétségbeesett küzdelmét mutatja be, de tényfeltáró munka segítségével a lehetséges kiutakat is bemutatja, a civil segítők szerepét is hangsúlyozva.

Különdíjasok

A Print/Online kategória egyik különdíjasa a Credo evangélikus folyóirat munkatársa, Ittzés Szilvia A házi feladat, a törvény és az egyház című írása, amely rendhagyó nézőpontból mutat rá arra, a szegénységgel járó tanulási nehézségek hogyan hatnak a teljes társadalmunkra, kiemelve az egyházak felelősségét és utat mutatva a megoldási lehetőségek felé.

A Print/Online kategória másik különdíjasa Bernáth Lackó és Csengel Karina, a Mérce munkatársainak anyaga, Amikor a munka nem elég a megélhetéshez: sok évnyi láthatatlan hajléktalanság után Szilviék lakásba költöznek, amely a láthatatlan hajléktalanság problémáját mutatja be két nagyszülő történetén keresztül, akik végül unokájukkal lakásba költözhetnek az Utcából Lakásba Egyesület hathatós segítségének köszönhetően.

A Print/Online kategória harmadik különdíjasa Csepelyi Adrienn, Chripkó Lili és Szöllősi Mátyás, az wmn.hu munkatársainak „Halló! Itt a sírásközpont!” – Helyszíni riport a határ menti menekülthelyzetről című írása, ami az ukrán-magyar határról mutat be megrendítő életképeket.

További friss médiás hírek érhetők el a Media1.hu oldalon. Követ minket már Facebookon is.

Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások