fbpx
Szöllősi György (j2), Orbán Viktor (j3), Mészáros Lőrinc (b1), Tessely Zoltán (b2) és Tiborcz Sándor (j1) a felcsúti Pancho Aréna VIP-páholyában.

További öt évre Orbán Viktor kedvence a sportújságírók elnöke

Ismét Szöllősi György lett a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke. A 87 éves sportújságíró-legenda, Kopeczky Lajos is pozíciót kapott.

A Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) hétfői pécsi tisztújító közgyűlésén a tagság további öt évre megválasztotta elnöknek Szöllősi Györgyöt, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) európai alelnökét, az államosított Nemzeti Sport főszerkesztőjét, a Sportrádió alapítóját – tudta meg a Media1 az MSÚOSZ honlapjáról.

Az első alelnök Mravik Gusztáv, a Nemzeti Sport képszerkesztője, a második alelnök Csisztu Zsuzsa, az AIPS alelnöke, a Mandiner sportszerkesztője maradt.

Az elnökségbe újra bekerült Deák Zsigmond, Moncz Attila, Sörös Jenő és S. Tóth János.

Az etikai bizottság elnöke továbbra is Győr Béla (tagok: Vámos Tamás, Zsengellér Zsolt), a szövetség tagfelvételi szervének vezetője Pálfalvi Gábor (tagok: Baricsa Gábor, Pósfai Gyula), az ellenőrzőé Horváth Imre (tagok: Hangay György, Kovács László).

A közgyűlésen az alapszabály módosításával állandó bizottságként létrejött szolidaritási bizottság elnökének Kopeczky Lajost, a Telesport nyugalmazott riporterét választották a tagság. (A bizottság tagjai lettek: Erdélyi Mariann és Török László.)

Először jött létre a határokon túli tagokból álló összmagyar állandó bizottság, amelynek elnökévé Dunda Györgyöt, a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatóját választották meg. E bizottság két alelnöke Aczél Péter László és Szőcze Árpád, tagjai Csibi Lóránd, Duducz Tibor, Kádár Zoltán és Szalai Attila.

Állami támogatással focis dokumentumfilm készül Orbán Viktor kedvenc sportújságírójának szakértésével

Orbán Viktor kedvenc újságírójához kerül az induló Sportrádió, a Mediaworks gyártja majd az új budapesti frekvenciára a tartalmakat

Tele van politikával a Sportrádió

Bezárja a kormánypárti Mediaworks a Szöllősi György főszerkesztette FourFourTwo című magazint

Szöllősi Györggyel újraindult a Magyar Nemzeti Médiaszövetség

További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.

Borítókép: Szöllősi György (j2), Orbán Viktor (j3), Mészáros Lőrinc (b1), Tessely Zoltán (b2) és Tiborcz Sándor (j1) a felcsúti Pancho Aréna VIP-páholyában. Fotó: Tessely Zoltán, Facebook.
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások