Ahogy arról szerda éjszaka a Media1.hu-n már beszámoltunk, kihirdették a Televíziós Újságírók Díja győzteseit, ahol díjazták Lékai-Kiss Ramónát, Schell Juditot, Hermányi Mariannt, Majkát, Olasz Renátót, Till Attilát és Thuróczy Szabolcsot is, és vastapssal köszöntötte a közönség a magyar televíziózás legendás régi műsorvezetőit is, akik a Radnai Péter (Spektrum / AMC Networks) által készített, az eseményen ugyancsak díjazott Az első influenszerekben szerepeltek.
A gálaeseményen tizennégy kategóriában hirdettek győztest a zsűriben résztvevő újságírók a Budapest Music Centerben. Kerek évfordulót ünnepelve, tizedik alkalommal értékelték a szakújságírók a tavalyi év legkiemelkedőbb televíziós teljesítményeit és személyiségeit. A TV2 Média Csoport 6, az RTL Magyarország 5, az HBO Max 2, az AMC Networks munkatársai 1 díjjal térhettek haza az idei Televíziós Újságírók Díja gáláról, amelyre a hazai vezető televíziós csatornák szakemberei és sztárjai, valamint a sajtó képviselői kaptak meghívást.
Most megmutatjuk képekben, hogyan zajlott a Budapest Music Centerben rendezett jubileumi esemény, ahol rekordszámú résztvevő – televíziós szakember és híresség – vett részt és kiemelkedően magas sajtóérdeklődés mellett zajlott.
A díjátadó házigazdája Gundel Takács Gábor volt és a gála egyszerre, egyidőben, élőben volt látható a két nagy kereskedelmi televíziótársaság, a TV2 Csoport és az RTL Magyarország online felületein, a TV2 Play és az RTL.hu-n platformokon.
Az Index, a Marketing&Media, a Márkamonitor, a Media1, a Médiapiac, az Origo, a SorozatWiki, a Színes RTV, a Telenovella-Epizód magazin és a TVR-hét szakújságíróiból álló grémium díjazta a legjobb nagyszabású showműsort, a legjobb vetélkedőt, a legjobb realityt, a legjobb gasztrorealityt, a legjobb talkshowt, a legjobb zsűritagot, a legjobb női műsorvezetőt, a legjobb férfi műsorvezetőt, a legjobb heti sorozatot, a legjobb napi sorozatot, a legjobb színésznőt, a legjobb színészt, a legjobb női mellékszereplőt, valamint a legjobb férfi mellékszereplőt. A díjakat az elismerést alapító szakmédiumok munkatársai adták át.
2023-ban a Televíziós Újságírók Díját a következő televíziós produkciók, illetve személyiségek kapták:
Legjobb nagyszabású showműsor
Dancing with the Stars
Legjobb vetélkedő
Szerencsekerék
Legjobb reality
Ázsia Expressz
Legjobb gasztroreality
A Konyhafőnök
Legjobb talkshow
Az első influenszerek
Legjobb zsűritag
Majoros Péter Majka
Legjobb női műsorvezető
Lékai-Kiss Ramóna
Legjobb férfi műsorvezető
Till Attila
Legjobb heti sorozat
A Király
Legjobb napi sorozat
Keresztanyu
Legjobb színésznő
Schell Judit
Legjobb színész
Olasz Renátó
Legjobb női mellékszereplő
Hermányi Mariann
Legjobb férfi mellékszereplő
Thuróczy Szabolcs
Az eseményen készült videós közvetítés itt nézhető vissza.
Itt meghallgathatja a Media1 podcast- és rádióműsorának interjúját a díj alapítójával.
**
További hírek érhetők el a Media1.hu oldalán. Iratkozzon fel napi hírlevelünkre, kövessen bennünket Facebookon és kérjen Telegram push értesítést is, hogy garantáltan ne maradjon le a legújabb tartalmainkról!