„Jelenleg nem tervezzük, hogy módosítjuk az előfizetési díjainkat Magyarországon”
– hangzott el talán a legfontosabb kijelentés a Pénzcentrum interjújában a Warner vezérigazgatójától, James Cooke-tól. Hozzátette még, „a versenyképes díjszabásunkról mindig a régió és a helyi piac alapos elemzése után döntünk.”
Cooke ezen túl beszélt a Warnerhez tartozó HBO Max és Discovery+ platformjainak már régóta beharangozott egyesüléséről, a platform Európában jövő évben indul majd el.
A cégvezető választ adott a sokakat kínzó kérdésre, hogy mitől függ, melyik országban milyen kínálattal dolgoznak:
„Ez címenként különböző lehet. A általunk gyártott műsorok és filmek esetében gyakran megtartjuk a világjogokat, hogy mindenkihez eljuttathassuk a tartalmainkat, akit érdekelnek. A vásárolt címek esetében jellemző iparági gyakorlat, hogy konkrét territóriumokra lehet jogokat vásárolni, ami regionális eltérésekhez vezet. A remek műsortervezési és tartalomszolgáltatási csapataink folyamatosan keresik azokat a címeket, amelyek reményeink szerint az egész család szórakozását szolgálják. Emellett előfordulnak olyan esetek, amikor bizonyos országokban egyes címek később válnak elérhetőkké a helyi változatok elkészítése, a szinkronizálás miatt” – mondta.
Miért álltak le a saját gyártású tartalmakkal?
Az interjú kitért a Magyarországot is érintő kérdésre, hogy miért állították le többek közt nálunk is a helyi tartalmak gyártását:
„Tavaly, amikor összevontuk a WarnerMediát és a Discoveryt, hogy létrehozzunk egy új vállalatot, nehéz döntéseket kellett meghoznunk, amelyekbe beletartozott, hogy bizonyos tartalmak prioritást kaptak másokkal szemben. Elengedhetetlen volt, hogy áttekintsük az összes saját gyártású tartalmunkat, hogy a megfelelő válogatást kínálhassuk a közönségünknek. És bár valóban nem készítünk több fikciós saját tartalmat Magyarországon, dokumentumfilmeket továbbra is gyártunk az egész közép-kelet-európai régióban. Emellett folytatjuk a prémium HBO tartalmak gyártását az Egyesült Államokban, Latin-Amerikában, Ázsiában és több európai országban, köztük Spanyolországban és Franciaországban. Ezek a címek óriási népszerűségnek örvendenek, a The Last of Us például az HBO Max történetének legnézettebb tartalma lett Magyarországon.”
Többek között ördögűzéssel ünnepli 100. születésnapját a Warner Bros
A hamarosan induló SkyShowtime streamingszolgáltató az HBO-tól igazolt szakembert
További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.