„Jelenleg több forgatókönyvön is dolgozunk a FEM3 újrapozícionálásával kapcsolatban, célunk, hogy az új névvel tovább erősítsük a TV2 brandet. Az indulásról természetesen időben tájékoztatást adunk majd” – írták a Media1.hu-nak hétfőn a TV2 Média Csoport Sajtóosztályától.
A válasz arra utal, hogy egyelőre még húzódik a névváltással kapcsolatos végső döntés. Érdekes az is, hogy a válaszban egyáltalán nem említik a korábban bejelentett TV2 Klub nevet.
Pavel Stanchev, a TV2 Média Csoport vezérigazgatója tavaly október 20-án jelentette be, hogy a FEM3 csatornát TV2 Klubra nevezik át. A bejelentés akkor némi derültséget keltett a szakmai közönség soraiban, hiszen épp akkortájt jelentette be a versenytárs RTL Magyarország, hogy az RTL Klubból eldobják a klub szócskát. Többen a TV2 bejelentését egyfajta viccnek, médiahacknek tekintették, de a vezérigazgató már a TV2 Klub tervezett logóját is megmutatta a közönségnek.
Ráadásul a Media1 a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZNTH) adatbázisában is megtalálta a TV2 Klub ábrás védjegy oltalom alá helyezésére irányuló kérelmet, és az tavaly október elején, a konferencia előtti napokban már jogerőre is emelkedett.
Ez arra utal, hogy Stanchev a névváltást nagyon is komolyan gondolta, pedig úgy tudjuk, a cégen belül is vegyesen fogadták a munkatársak a „klubosítást”. Stanchev mindenesetre hónapokkal később a Media1 podcast- és rádióműsorának adott december végi exkluzív interjúban is megerősítette, hogy át fogják nevezni a FEM3 csatornát és ez lesz a név.
Frissítés 2024. február 8.
A TV2 bejelentette, hogy március 8-án, nőnapon vált nevet a FEM3, részletek itt.
TV2 Klubra nevezik át a TV2 egyik csatornáját és indul a TV2 Zéró is
Exkluzív interjú a TV2 Csoport vezérigazgatójával, Pavel Stanchevvel (Media1 Podcast, 2022.12.26.)
Mint arról beszámoltunk, a TV2 Csoport hamarosan a Spíler tévécsatornákat is átnevezi. Hogy mik lesznek az új nevek és milyen új logók érkeznek, arról ITT olvashatnak
Nagy bejelentéseket tett Kolosi Péter, az RTL vezérigazgató-helyettese
További hírek érhetők el a Media1.hu oldalon. Megtalál minket Facebookon is. Kérheti híreinket hírlevélben és RSS csatornánkra, valamint Telegram push csatornánkra is feliratkozhat.