fbpx
Régi mobiltelefonok.

Végéhez közeledik az állami mobilcsere program

Március végén befejeződik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) mobilkészülék-csere támogatási programja, így már csak néhány hétig lehet kihasználni a 40 ezer forintos kedvezményt.

A támogatás és a hozzá kapcsolódó edukációs program jelentősen hozzájárult a 3G zökkenőmentes kivezetéséhez, és így a fejlettebb, 4G és 5G fejlesztésekhez – írja a hatóság a Media1-hez eljuttatott sajtóközleményében.

Az NMHH készülékcsere-programja által biztosított 40 ezer forintos támogatást azok a lakossági felhasználók kaphatják meg, akik március végéig új, legalább negyedik generációs (4G) telefon vásárlása mellett döntenek, és leadják régi, használt, legfeljebb 3G-s vagy 2G-s mobilkészüléküket.

A program és az igénybe vehető 40 ezer forintos fogyasztói kedvezmény eddig közel százezer, a 3G-hálózatok kivezetése miatt elavulttá váló készülék cseréjénél nyújtott anyagi segítséget – közölte az NMHH.

Főleg időseknek jelentett segítséget a program

A Magyar Telekom 2022. június 30-ig teljesen megszüntette 3G-hálózatát, a Vodafone és a Yettel pedig fokozatosan teszi ugyanezt. A hálózati átalakítással a szolgáltatók a fogyasztói igényeket jóval hatékonyabban kiszolgáló 4G és 5G fejlesztésének ágyaznak meg. Ezt a fejlesztést segíti az NMHH a hamarosan véget érő, mobilkészülékek cseréjét támogató programjával, annak érdekében, hogy a felhasználók továbbra is zavartalanul élvezhessék a mobilinternet nyújtotta előnyöket, például használhassák a csevegőalkalmazásokat, a levelező applikációkat vagy a navigációs megoldásokat.

„Az elmúlt egy évben a NetreFel! közel százezer embert segített felkészülni erre a technológiai változásra”

– mondta el Vári Péter, a hírközlési hatóság főigazgató-helyettese, hozzátéve:

„az, hogy a lehetőséget kihasználók 60 százaléka 45 év feletti, azt mutatja, hogy a program különösen nagy segítséget nyújtott az amúgy digitálisan több kihívással küzdő, idősebb korosztályoknak”.

Annak érdekében, hogy minél szélesebb körben segítséget tudjanak nyújtani, a hatóság a kezdeményezést a 2G-s készülékekre is kiterjesztette, meghosszabbította az igénylés határidejét, megemelte a támogatás összegét, valamint megszüntette a választható telefonokra eredetileg érvényes felső értékhatárt.

„A készülékcsere-támogatási program egy országos lefedettségű, a 3G lekapcsoláshoz jogi, eljárásrendi és informatikai értelemben egyaránt problémamentes működést nyújtó védőhálóként működött, amelynek segítségével a magyar lakosok jelentős kedvezménnyel juthattak az őket hosszútávon kiszolgáló, 4G-képes készülékhez. Ezáltal olyan megoldásokat és szolgáltatásokat vehetnek igénybe, melyek jelentősen javíthatják életminőségüket”

– szögezte le Vári Péter. Szerinte a sikerhez az is hozzájárult, hogy a program kommunikációs eszközei révén a felhasználók széles körében tudatosultak a 3G-hálózatok lekapcsolásával járó kihívások és lehetőségek.

Ráadásul a szolgáltatók – az NMHH módszertani iránymutatása és minőségbiztosítása mellett – a 3G lekapcsolásával érintett összes fogyasztójukat beazonosították, és felkészültek a lehetséges panaszok kezelésére. Mivel az NMHH az elektronikai cikkeket forgalmazó áruházláncokat is bekapcsolta a programba, ezért a független készülékforgalmazók is naprakészen tudták tájékoztatni vevőiket a kezdeményezés kínálta lehetőségekről.

A március 31-ig hatályban lévő program részleteiről és az igénybevétel feltételeiről a NetreFel! weboldalán lehet tájékozódni.

Teljesen lekapcsolta a Magyar Telekom a 3G mobilhálózatát, közben újabb hálózatfejlesztéseket indít a vállalat

Fideszes levezető elnöke volt a Vodafone új igazgatóit kinevező közgyűlésnek – íme a bizonyítékok

További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.

Borítókép: Régi mobiltelefonok. Fotó: stock / Depositphotos.com
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások