fbpx
A Wish webáruház borítóképe a Facebookon

Lezárta a Wish vizsgálatát a GVH

A cég megúszta a 2021 óta tartó vizsgálatot bírság nélkül, de sok tízezer magyar fogyasztó kompenzációt kap és más vállalásokat is tett a cég a GVH-nak.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Media1-nek megküldött keddi közleménye szerint lezárta a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi piacterével, a Wish platform üzemeltetőjével szemben.

A platform működtetője összetett jóvátételi csomagot – benne az érintett, mintegy 100-150 ezer fogyasztó pénzügyi kompenzálását – vállalta, hogy elkerülhesse a bírságot.

Az eljárás azért indult 2021-ben, mert a platform üzemeltetője feltételezhetően nem az elvárható szakmai gondossággal járt el a platform ár- és kedvezményfeltüntetési gyakorlatának kialakítása és ellenőrzése során. A hatóság gyanúja szerint a piactéren értékesítő kereskedők bizonyos árai valótlanok lehettek, egyes termékeket irreálisan nagy kedvezménnyel és hamis állításokkal hirdettek, a fogyasztókat pedig visszaszámláló óra sürgette egyes „azonnali ajánlatok” elfogadására.

A kaliforniai központú platform és európai működtetője az eljárás során komplex jóvátételi csomagot ajánlott fel a feltárt, kifogásolható gyakorlatok orvoslására. A vállalások keretében 1500 forintos jóvátételt (kreditjóváírást) kap minden magyar felhasználó, aki az azonnali ajánlatra kattintva vásárolt a platformon 2021-ben. A jóvátétel mintegy 100-150 ezer fogyasztót érint.

A cégek emellett fogyasztói tudatosságot erősítő kampányt indítanak, valamint az eddigieknél hatékonyabb, független auditálással igazolt intézkedéseket vezetnek be a piacterükön áruló kereskedők magatartásainak ellenőrzésére. A vállalkozások vállalták továbbá azt is, hogy a jövőben nem alkalmazzák a GVH által kifogásolt árengedmény-feltüntetési gyakorlatot és „azonnali ajánlataikat”.

A versenyhatóság eljáró Versenytanácsa úgy ítélte meg, hogy a cégcsoport által javasolt intézkedéscsomag megfelelően kezeli a vizsgálat során azonosított problémák gyökerét, vagyis a piactér bizonyos kereskedőinek kifogásolható magatartásait. A vállalások elősegítik a fogyasztói tudatosságot és a tájékozott fogyasztói döntéseket, emellett a közérdek védelmét is szolgálják azáltal, hogy széles körben ismertté teszik a jogkövető magatartásmintát, amely iránymutatásul szolgálhat a többi piaci szereplő számára.

A GVH ennek megfelelően – jogsértés vagy annak hiányának megállapítása nélkül – megszüntette az eljárást, egyúttal előírta a Wish számára az általa tett vállalások teljesítését.

Versenyhivatali elnök a Vodafone felvásárlásról: Az összefonódás is lehet közérdek

50 millió forintos bírságot kapott az eMAG a Gazdasági Versenyhivataltól – Frissítés: reagált az internetes áruház a hírre

GVH: Terjednek a „sötét mintázatú” módszerek az e-kereskedelemben

Megszüntette az eljárást a GVH az ingatlan.com ellen

Trükköznek a zöld kifejezésekkel a webáruházak a GVH szerint

További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.

Borítókép: A Wish webáruház borítóképe a Facebookon.

Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások