fbpx
Telegram.

Fizetős funkciókkal bővült a Telegram

A szolgáltatás felhasználóinak száma tavaly januárban még 500 millió volt, most pedig átlépte a 700 milliót. Ezzel egyidejűleg azt a prémium csomagot is elindították, amelyről korábban már hallani lehetett.

A Telegram egy előfizetéses csomagot indított, ám ez nem jelenti azt, hogy a meglévő felhasználók által kedvelt és széles körben használt funkciókért cserébe a jövőben pénzt fognak kérni – írja a cég a témában született blogbejegyzése nyomán a HWSW.

Ezek lesznek a prémium funkciók

A „Premium” csomag exkluzív funkciókat, illetve általában véve több erőforrást biztosít a fizetős felhasználók számára.

Elérhetővé válik a nagyobb méretű (a legfeljebb 2 helyett 4 gigabájtos) fájlok feltöltése és megosztása (illetve gyorsabb feltöltése), emellett kizárólag a fizetős ügyfeleknek szánt üzenet-reakciókat és matricacsomagokat is kínálnak. A fizetős felhasználók akár 1.000 csatornát is követhetnek az ingyenes opció esetében kínált legfeljebb 500 helyett, illetve 20 csevegési mappát hozhatnak létre azokon belül, egyenként 200 beszélgetéssel.

Telegram.
Fotó: stock / Depositphotos

A Telegram bejegyzése nem tért ki arra, hogy területenként mennyibe fog kerülni a szolgáltatás; eddig mindössze az indiai árazás ismert, mely havi 6 dollárnak felel meg. Az új funkciók egyelőre az alkalmazás 8.8-as változatát használó iPhone-tulajdonosok számára érhetőek el.

A blogbejegyzésben a cég azt is bejelentette, hogy bevezeti a csatlakozási kérelmek funkciót, amivel a felhasználók meghívó linkek nélkül kerülhetnek be beszélgetésekbe, illetve mostantól a hitelesített csoportok és csatornák mellett egy jelvény jelzi a megbízhatóságot.

Szükségszerű lépés volt az előfizetéses szolgáltatás elindítása

Pavel Durov, a szolgáltatás alapítója már korábban is beszélt a fizetős csomagról. Akkor azt mondta, ennek bevezetése egy szükségszerű lépés a platform életében annak érdekében, hogy a dinamikusan növekvő aktív felhasználói bázis kiszolgálása kapcsán felmerülő költségek egy részét fedezni tudja a szolgáltató. A Telegram ugyanis jelenleg jórészt reklámbevételekből él, az alapító szerint ugyanakkor egyelőre nem kell attól tartani, hogy a reklámok a privát chatekbe is bekerülnek majd.

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről, ugyanis kérheti azokat akár push segítségével is!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Borító: stock / Depositphotos
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

/** * andre clever */