fbpx
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.

A Fidesz frakcióvezetője titkosszolgálatokkal figyeltetné a külföldi pénzből működő médiumokat és civileket

Kocsis Máté szerint elsősorban a külföldi államok pénzén finanszírozott szervezetek érdemelnek figyelmet.

Egyelőre még nem beszélt a titkosszolgálatokat felügyelő Rogán Antallal a külföldről támogatott civil szervezeteket, illetve médiafelületeket érintő májusi felvetéséről Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője – erről maga Kocsis beszélt a Telexnek.

Mint a portál felidézte, a frakcióvezető még Rogán miniszteri meghallgatásakor hívta fel kollégája figyelmét egyebek mellett a következőre:

„Azok a civil szervezetek vesznek részt a magyar belpolitikában, amely szervezeteket vagy külföldről finanszíroznak, és mégis itt fejtik ki a belpolitikai tevékenységüket, vagy azok a médiafelületek, amelyek teljesen nyilvánvalóan külföldi szolgálatban állnak. Ezeknek a beazonosítása vagy legalábbis ismerete nélkülözhetetlen lesz, ha a szuverenitásvédelemről beszélünk”

– vélekedett Kocsis, aki most úgy fogalmazott a Telexnek, hogy már 2018-ban, az úgynevezett a „Stop Soros” törvénycsomag kapcsán is komolyan mondták: „azok a szervezetek, amelyek egy külföldi állam pénzén olyan belpolitikai befolyásra kívánnak szert tenni, amely nem demokratikus legitimitáson alapul, azt bizony vizsgálni kell, ez egy egyszerű szuverenitásvédelmi kérdés”.

Nem tudott konkrét példákkal szolgálni a frakcióvezető

Kocsis Máté külön kiemelte a portálnak, hogy elsősorban a külföldi államok pénzén finanszírozott szervezetek érdemelnek figyelmet,

mivel szerinte előfordul, hogy külföldi államok más kisebb országokban pártot hoznak létre, nagyvállalatokon, médiakonglomerátumokon keresztül próbálnak befolyást szerezni, vagy titkosszolgálati eszközökkel, zsarolással.

A Fidesz frakcióvezetője úgy vélekedett, nem kérdés, hogy ilyen van. Egyúttal megjegyezte, foglalkozni kell azzal, hogy ezek közül Magyarországon melyik történik, és milyen mértékben.

Konkrét példákat azonban nem tudott mondani.

Arra a kérdésre, hogy 2018 óta a titkosszolgálatok foglalkoztak-e a kérdéssel, azt felelte, „nem tudhatjuk, ezek titkosszolgálati műveletek”.

A Telex munkatársa Kocsis Mátétól azt is megkérdezte, van a fejében konkrétan olyan civil szervezet vagy médiafelület, amelynél a gyanú felmerülhet, hogy egy külföldi állam pénzzel, és politikai befolyásra akar szert tenni Magyarországon.

„Ebben az ügyben lényegtelen, hogy én mit gondolok” – felelte a politikus, aki szerint, ha nem nincs ilyen munka a titkosszolgálatoknál, „akkor ösztönözni szeretnék mindenkit, hogy legyen”.

A Telex rövid interjúja Kocsis Mátéval videós formátumban is megtekinthető:

 

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Borító: Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Fotó: Telex / YouTube
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások