fbpx
A HypeWriter sorozatölet-pályázat felhívása

Meghirdette az RTL és a Paprika Studios az idei Hypewriter-díjat

A Paprika Studios és az RTL Magyarország 2022-ben is meghirdeti Kelet-Közép-Európa legnépszerűbb nemzetközi televíziós pitchfórum – sorozatötlet pályázatát, a Hypewritert. Az immár negyedik alkalommal megvalósuló verseny célja, hogy felkutassa a legeredetibb, vadonatúj tévésorozat-ötleteket és tehetséges alkotóikat. A győztes díja 10.000 euró, valamint pályaművéből először forgatókönyvet készítenek, majd sor kerül ez alapján egy pilot epizód leforgatására, amely az RTL Magyarország jóvoltából nagyközönség elé is kerül. Kiderült az is, hogy Enyedi Ildikó rendezi a tavalyi győztes pályázatból készült pilotot.

Az idei Hypewriter nemzetközi televíziós pitchfórum – sorozatötlet pályázatra, amelyet a Paprika Studios, Kelet-Közép-Európa legnagyobb, 9 országban önálló irodával jelen lévő televíziós műsorgyártója és a magyar televíziós piac meghatározó szereplője, az RTL Magyarország szervez, már várják is a nevezéseket, amire egészen július 7-ig van mód.

A Hypewriter műfaji megkötés nélkül várja a legeredetibb televíziós sorozatötleteket és tehetséges alkotóikat. A feltörekvő és a tapasztalattal rendelkező forgatókönyvírók mellett olyan pályázók jelentkezését is várják, akik eddig leginkább csak saját maguk és környezetük szórakoztatására rukkoltak elő jobbnál jobb sorozatötletekkel – közölték a szervezők.

A beérkezett pályaművek közül neves televíziós és filmes szakemberekből álló nemzetközi zsűri választja ki a legjobb nyolcat, amelyek alkotói meghívást kapnak a szeptember végén, Budapesten megrendezendő pitchfórumra. Az angol nyelven zajló döntő korábban már három alkalommal, nagy sikerrel lezajlott (lásd erről a Media1 korábbi írásait), bemutatkozási lehetőséget nyújtva a résztvevőknek szakmabeli meghívott vendégek, valamint a sajtó képviselői előtt.

A Hypewriter díjátadója 2021-ben
A Hypewriter díjátadója 2021-ben. Fotó: RTL-sajtószoba

A tavalyi versenyre rekordszámú, több mint 450 jelentkezés érkezett, főleg a kelet-közép-európai régióból, de az összesen 38 országot számláló mezőnyben amerikai, indiai, brazil, iráni, ausztrál vagy éppen zambiai alkotók is voltak.

Az előző év nemcsak a pályaművek kiemelkedően magas száma miatt volt emlékezetes, hanem azért is, mert a versennyel közel egy időben az RTL Most+-on mutatkozott be a nagyközönség előtt a 2018-as Hypewriter nyertes, A hentes című noir krimi többek között Alföldi Róbert, Csuja Imre, Földes Eszter és Hegyi Barbara szereplésével. Röviddel ezután, a verseny döntőjén jelentették be azt is, hogy a 2019-es Hyperwriter győztes alkotásából, a Golden Age című ötletből a pilot epizódot átugorva egyből egy teljes évad elkészül a Paprika és az RTL Magyarország együttműködésében.

A Hypewriter tavalyi nyertese Angyaltrombiták című pályázatával Besenyei Katalin lett, a 10.000 eurós fődíj mellett elnyerve az ötlet megvalósításának lehetőségét. A koncepcióból a forgatókönyv fejlesztés egyből megkezdődött és az alkotásából idén júniusában készül az első epizód az Oscar-díjra jelölt, Arany Medve-díjas Testről és lélekről című filmet is jegyző, Enyedi Ildikó rendezésében.

A korábbi évekhez hasonlóan a 2022-es versenyre is a világ minden tájáról lehet jelentkezni. A nyertesnek járó 10 ezer eurós díjazás mellett teljes körűen meg is valósítják az ötletet pilotként, majd ezt követően a Paprika Studios és az RTL Magyarország felajánlásaként be is mutatják azt közönség előtt.

A pályázatra a jelentkezéseket a www.hypewriter.tv oldalon keresztül várják.

Még több hír érhető el a Media1-en. Ott vagyunk Facebookon is, és már kérheti tartalmainkat a Telegram applikációban is.

Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások