fbpx
Régi mobiltelefonok.

Heteken belül indul a mobilkészülékcsere-program új szakasza

Májustól már a 2G-s készülékek is leadhatók lesznek.

A mobilkészülékcsere-program jelenleg is zajló, legfeljebb 3G-s eszközöket érintő május 8-ig tartó első szakasza után hamarosan már a 2G-s eszközök tulajdonosai is pályázhatnak a a 20 ezer forint összegű állami támogatásra – közölte szerdán a Media1.hu-val a Media Markt.

Mint írták, utóbbi kör, a 2G-s telefonok tulajdonosai számára május 9. és július 17. között nyílik meg a lehetőség az ötmilliárd forintos keretösszeg kimerüléséig – ez 250 ezer elavult telefon cseréjéhez elegendő.

„A készülékcsere-program az indulás óta gördülékenyen megy, munkatársaink a pályázati folyamat teljeskörű intézése mellett abban is segítik vásárlóinkat, hogy az előírásoknak megfelelően töröljenek minden személyes adatot a leadott készülékről. Sok 2G-s készüléket szerettek volna leadni már a program kezdeti szakaszában, viszont minden ilyen esetben felhívtuk a készüléktulajdonosok figyelmét: erre csak május 9-től lesz lehetőségük, a 3G-s készülékek mellett”

– mondta Veress Zoltán, a MediaMarkt kategóriamenedzsere.

mobiltelefon
Fotó: Unsplash

A közleményben emlékeztettek: az állami segítséget olyan készülékek vásárlására lehet felhasználni, amelyek legalább a 4G-s hálózathoz tudnak csatlakozni, és a bruttó eladási áruk nem haladja meg a 120.000 forintot. A program csak a telefonokra vonatkozik, tokra, egyéb kiegészítőre nem lehet felhasználni az összeget. A pályázatokat kizárólag személyesen, az áruházi értékesítési pontokon lehet benyújtani, személyi igazolvány és lakcímkártya bemutatásával.

Annak, hogy az adott készülék megfelel-e minden további előírásnak, az IMEI-szám ellenőrzésével maguk a pályázók is utánajárhatnak.

Az IMEI-szám a nemzetközi mobileszköz-azonosító szám, amely a telefon és más eszközök azonosítására szolgál. Egyedi, 15 jegyű kód, amelyet minden mobil eszközhöz hozzárendelnek, hasonlóan a sorozatszámhoz. Megtalálható a készülék dobozán, a készüléken (lehet a SIM tálcán, a hátlap vagy az akkumulátor alatt), illetve a menürendszerben is. Az IMEI szám a csereprogramban azért fontos, mert a készülék tulajdonosa annak segítségével tudja ellenőrizni, hogy az eszköz milyen hálózatokat támogat, kapcsolódik-e hozzá egyéni előfizetés, és bonyolított-e rajta hanghívást, vagy adatforgalmat 2021. július és december között. Mindezek ugyanis feltételei az állami támogatás igénybevételének. Ezt célszerű még a személyes ügyintézés előtt megtenni a https://mobilcsere.nffku.hu weboldalon.

A nyár folyamán minden magyarországi mobilszolgáltató lekapcsolja a 3G-hálózatát, a Vodafone épp a napokban jelentette be az erre vonatkozó részleteket.

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Borító: régi mobiltelefonok. Fotó: stock / Depositphotos.com
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások