fbpx
Svájci fizetőeszközök.

Népszavazáson döntöttek a média állami támogatásával kapcsolatban Svájcban

Nagyjából 51 milliárd forintnak megfelelő frank sorsa dőlt el.

Leszavazták vasárnap a választók Svájcban azt a kormányzati kezdeményezést, amely közpénzzel támogatott volna különböző médiumokat – írja a hvg.hu az AP hírügynökség nyomán.

A támogatás összege évi 150 millió frank (nagyjából 51 milliárd forint) lett volna, ami rádióknak, nyomtatott újságoknak és online portáloknak járt volna.

A népszavazáson a résztvevők 56 százaléka voksolt a támogatás ellen.

A terv még 2021 júniusában ment át a törvényhozáson. Az ellenzői azonban sikeresen összegyűjtötték az aláírásokat arra, hogy a kérdésről népszavazáson dönthessenek.

Az ellenzők a tervezetet az adófizetők pénzének pazarlásának vélték, és szerintük az csak a nagy kiadók érdekeit szolgálta volna.

Egyúttal sérült volna a média függetlensége is, ugyanis az állami támogatásban részesülő médiumok nem lennének kritikusak a közhivatalnokokkal szemben.

Csak viszonyításképp: mint arról a Media1 is beszámolt, a magyar közmédia 2022-ben több mint 130 milliárd forintból gazdálkodhat, és az összeg nagy része közpénz. Jelentős közpénzek kerülnek más médiumokhoz is állami hirdetések formájában.

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon, valamint iratkozzon fel a hírlevelünkre is!

Kiemelt fotó: stock / Depositphotos.com
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások