fbpx
Dr. Gődény György a Nutriversum videójában

Gődény Györggyel készített étrend-kiegészítő reklámok miatt bírságolt a GVH

Több problémát is talált a versenyhatóság, és végül több mint 20 millió forintos büntetéssel szankcionálta a Nutriversumot. A marketing-együttműködésben Gődényt képviselő East to West Hungary Tradet is büntették.

Mint arról a Media1 beszámolt, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tavaly év végén indított vizsgálatot a Nutriversum étrend-kiegészítők reklámjai miatt, amelyek Gődény György gyógyszerész szereplésével népszerűsítették a termékeket a YouTube-on, illetve egyéb csatornákon.

Az GVH Media1-hez is eljuttatott friss, hétfői közleménye szerint az eljárás feltárta, hogy a reklámok az élelmiszerekre vonatkozó uniós szabályokkal ellentétesen hirdették az étrend-kiegészítőket Gődény György gyógyszerésszel, hangsúlyosan kiemelve a végzettségét és foglalkozását.

Mint a versenyhivatal közleménye fogalmazott,

a közösségi szabályozás értelmében a kereskedelmi üzenetekben – tartalmuk valóságától függetlenül – tilos élelmiszerekkel kapcsolatban orvos, egészségügyi szakember, vagy (bizonyos kivételekkel) egészségügyi szervezet ajánlásaira hivatkozni.

A GVH vizsgálata emellett tartalmi problémákat is talált: egyes hirdetések ugyanis megtévesztően sugallták a cég étrend-kiegészítőiről, hogy fogyasztásuk képes kiváltani a változatos, kiegyensúlyozott étrendet.

Az EU-s szabályozás szerint ugyanakkor az étrend-kiegészítők reklámozásakor kifejezetten tilos erre utalni, hiszen tudományosan megalapozatlan, téves tájékoztatást jelent a fogyasztóknak.

A termékeket forgalmazó Nutriversum Kft. az eljárás során együttműködött a versenyhatósággal: eltávolította a kifogásolt videótartalmakat, elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslatról is. A cég emellett belső versenyjogi megfelelési programot készít a hasonló, jövőbeni jogsértések elkerülésére. A GVH Versenytanácsa minderre tekintettel mérsékelve a lehetséges összeget, 23,4 millió forint összegű bírságot szabott ki a cégre. A versenyhatóság egyúttal 166 ezer forintos bírságot rótt ki a Gődény Györgyöt a marketing-együttműködésben képviselő East to West Hungary Trade Kft.-re.

További híreket talál a Media1-en!

Kiemelt fotó: Gődény György a Nutriversum videójában
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások