október 21, 2020

Civil Rádió

Elkészült az elnémított Civil Rádió egykori frekvenciájára vonatkozó pályázat tervezete, eldőlt az Érd FM sorsa

A médiahatóság azt ígéri, hamarosan közzéteszi a Civil Rádió által egykoron használt Budapest FM 98-ra vonatkozó közösségi frekvenciára vonatkozó pályázati tervezet. Eldőlt az is, hogy 7 évig tovább szólhat az Érd FM, és indul egy mosonmagyaróvári rádiós pályázat is, aminek még ma közzéteszik a pályázati felhívását.

Friderikusz Sándor, az Életünk története díszletei között

Friderikusz Sándor újabb ismert neveket jelentett be az Életünk története címmel induló maszkos műsorának szereplői közül

Rendhagyó online sajtótájékoztatón mutatta be Friderikusz Sándor és az RTL Klub az Életünk története készítőit és kiemelt partnereit, valamint a műsor díszletében a produkció házigazdája, Friderikusz Sándor azt is bejelentette: Borbély Alexandra és Nagy Ervin is részt vesz a jövőutazáson. Kolosi Péter, az RTL vezérigazgató-helyettese visszautalt Friderikusszal való egykori nem épp békés elválásukra is.