fbpx
Vásárhelyi Televízió

Újra lesz Hódmezővásárhelyen helyi tévé, újraindul a Vásárhelyi Televízió

Hódmezővásárhely az egyetlen megyei jogú város, ahol jelenleg már huzamosabb ideje nem üzemel helyi tévé, de ez nemsokára megváltozik. A leendő főszerkesztő nyilatkozott az újraindulásról.
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: tumblr
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: whatsapp
Megosztás itt: skype
Megosztás itt: email

Már csak a kábelszolgáltatókra vár az újrainduló Vásárhelyi Televízió – írja a Hódpress.hu, Hódmezővásárhely január végén indult helyi hírportálja.

Soós Kata, az újrainduló Vásárhelyi Televízió főszerkesztője azt nyilatkozta, hogy a háttérmunkák már befejeződtek, a tévéstáb már összeállt, a jelen pillanatban már csak arra várnak, hogy bekössék a tévét a szolgáltatók.

A Vásárhelyi Televízió logói
A Vásárhelyi Televízió logói

A terv az, hogy még februárban elinduljon az adás. A műsorban a főszerkesztő ígérete szerint szó lesz minden fontos közéleti, politikai ügyről, ezekről az ígéret szerint objektíven fognak beszámolni, minden oldalt meg fognak szólaltatni. A stáb azért dolgozik majd, mert Soós Kata szerint a városban élőknek tudniuk kell mindenről, ami Hódmezővásárhelyen történik. Lesznek a közélet és a közérdekű információk mellett kulturális-, sportműsorok, szó lesz a helyi iskolákról, és mentálhigiéniáról is. A napi híreket stúdióbeszélgetések és magazinműsorok fogják követni.

Hódmezővásárhelyen 32 éven át üzemelt helyi tévécsatorna, de egy évvel ezelőtt, 2019 január elején a Vásárhelyi TV – ahogyan annak idején a Media1 is beszámolt – megszűnt.

A Vásárhelyi Televízió bezárását elnyúló politikai vita és egymásra mutogatás előzte meg. 2018-ban a független jelöltként induló Márki-Zay Pétert választották meg polgármesternek, miután elődje meghalt. A városi televízió problémáiról már 2018-ban is lehetett tudni, de a Lázár János személye miatt Lázár-tévének is emlegetett Vásárhelyi Televízió megmentésére nem kapott végül pénzt, bár Márki-Zay Péter azt állította, lobbizott érte.

Hódmezővásárhely városi médiumai egyébként teljesen megújulnak: ahogyan azt a Media1 nemrég megírta, az online portál mellett a nyomtatott lap, a Vásárhelyi Valóság is megújult február elején, és szintén a Hódpresshez került.

További tévés hírek találhatók a Media1 tv rovatában.

Borító: A Vásárhelyi Televízió stúdiója. Fotó: Vásárhelyi Valóság
Szóljon hozzá!