fbpx
monoszkóp, tv, tévé

Tényleg vége a helyi tévének Hódmezővásárhelyen

Harminckét év után ért véget a helyi tévé sugárzása.

A vasarhely24.com szerint harminckét év után megszűnt a helyi televíziózás Vásárhelyen. December 28-án ugyanis felmondott a Vásárhelyi Televízió még ott lévő összes munkavállalója.

A Vásárhelyi Televízió azóta csak képújságot sugároz. A helyi tévécsatorna megszűnéséhez az vezetett, hogy az üzemeltető cég, a Szerdahelyi József Nonprofit Kft.-nek az önkormányzat nem utalta át a a közgyűlés által 2017-ben neki megszavazott összeget.

Arról, hogy a Vásárhelyi Televízió adása megszűnhet, már egy ideje hallani lehetett. Márki-Zay polgármester egy korábbi Facebook-bejegyzésében arra hivatkozott, hogy a helyi tévét a jelenlegi ügyvezető és a város korábbi vezetése juttatta csődbe, mivel az üzemeltető kft. a költségvetésében előirányzott bevételeket nem teljesíti Arról is beszélt, hogy a televízió és az ott dolgozók érdekében több lépést is tett dacára annak, hogy a csatorna, amit Lázár-tévéként emlegetett, a megválasztása előtt és azóta is valótlanságokat állított róla. Márki-Zay Lázár Jánosnál is lobbizott állami segítségért, de a volt miniszter nem segített.Azt is furcsállotta a polgármester, hogy az ügyvezetőnek 60 százalékkal emelték a fizetését annak ellenére, hogy csődközeli helyzetben volt a cég.

Egyébként ezzel Hódmezővásárhely az első olyan egyetlen megyei jogú város az országban, ahol nincs helyi televízió, ezt már a Fidesz-közeli Promenád nevű helyi portál jegyezte meg.

A hódmezővásárhelyi Városi Televízió létrehozásának ötlete az 1980-as évek közepén merült fel, az ezzel kapcsolatos részletes terv 1985 januárjára el is készül. Az elképzelések szerint a rákövetkező évben mintegy 3 ezer lakást kapcsoltak volna be a kábelrendszerbe, viszont a hiányzó engedélyek miatt erre várni kellett. Végül 1986. január 22-én a Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága – a Petőfi Művelődési Központon belül – létrehozta a Városi Televíziót mint intézményt. A működéshez szükséges technikai feltételek adottak voltak, a kísérleti adásra azonban 1986. május 5-ig kellett várni, amiben ebben egy 90 perces összeállítás volt látható a május 1-jei eseményekről. Az indulás évében a havi műsoridő 60 perc volt – derül ki a tévé honlapján lévő bemutatkozásból.

Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások