fbpx
Erdélyi Katalin, az Átlátszó főszerkesztő-helyettese az ATV Start című műsorában tavaly nyáron

Díjat kapott az Átlátszó főszerkesztő-helyettese

Erdélyi Katalin kapta idén az 5 évvel ezelőtt elhunyt Andrassew Iván emlékére alapított Sámli-díjat.

Tegnap este a Spinoza Házban adták át az öt évvel ezelőtt elhunyt publicista, Andrassew Iván emlékére létrehozott Sámla-díjat, melyet az Átlátszó beszámolója szerint az oknyomozó portál főszerkesztő-helyettese, Erdélyi Katalin kapott meg. A díjat az az újságíró kaphatja meg évről-évre, aki Andrassew Iván szellemi örökségét a legméltóbban viszi tovább.

Andrassew Iván író, újságíró a Népszava publicisztikai rovatának vezetője hosszan tartó, súlyos betegség után 2015. január 14-én, 62 évesen hunyt el.  A róla elnevezett díjat először, 2017-ben Scipiades Erzsébet, majd 2018-ban az Oltalom Egyesület, 2019-ben pedig Csillag Ádám és Kácsor Zsolt kapta.

A Sámli-díj 2020-as átadása. Fotó: atlatszo.hu
A Sámli-díj 2020-as átadása. Fotó: atlatszo.hu

A díj minden évben az újságíró legendás sámli gyűjteményének egy darabja. „Egy sámli, amire nemcsak ülni lehet, hanem állni is, ha valaki távolabbra nézne. A díjazottat azok közül választottuk, akik ezt már megtették” – írta a díjat alapító baráti társaság az idei emlékest meghívójában.

A nyertest Karácsony Ágnes méltatta. Azt mondta, olyasvalakinek szavazták meg az idei Sámli-díjat, aki Andrassew Ivánhoz hasonlóan a tényeket tartja a legfontosabbnak az újságírásban, és nem nyugszik, nem adja fel, amíg ki nem deríti, amit tudni akar. A laudációban felidézték többek között Erdélyi Katalin a Szíjj László meggazdagodásáról, az Elios EU-s bevételeiről, a Borkai Zsolt körüli céghálóról, a honvédségi repülőkről, és a katasztrófavédelem üzleti ügyeiről írt cikkeit.

A díjátadót követően Vicsek Ferenc újságíró beszélgetett a nyertessel és Urbán Ágnes médiakutatóval, majd Láng Balázs színművész tolmácsolásában részlet hangzott el a díjat alapító társaság által hamarosan kiadásra kerülő könyvből. Ezt követően Lipovecz Iván, a HVG volt főszerkesztője, Tamás Ervin, a bezárt Népszabadság főszerkesztő-helyettese és Harle Tamás újságíró beszélgetett a magyar médiaviszonyokról, majd Láng Balázs felolvasta Andrassew Iván cenzúráról szóló nyílt levelét.

Borító: Erdélyi Katalin, az Átlátszó főszerkesztő-helyettese az ATV Start című műsorában tavaly nyáron. Fotó: YouTube
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások