fbpx
Négyen támadták meg az ATV munkatársát

Négyen támadtak az ATV munkatársára

Rövid időn belül másodszor érte támadás az ATV Híradó stábját. Ezúttal Siófokon történt az eset, és rendőrségi feljelentés lett belőle.

Az önkormányzati választások napján a pécsi tudósítót ütötték meg, most pedig Siófokon próbálták négyen elvenni a kamerát az ATV operatőrétől, amikor a kórházról szeretett volna képeket készíteni. Az ügyben az ATV munkatársai ismeretlen tettesek ellen feljelentést tettek a rendőrségen, közölte pénteken az ATV Híradója.

Operatőr kollégánk közterületen, a kórház kerítésén jócskán kívül állva készítette a felvételeket. A kórházban történt eseményekről szerettünk volna beszámolni. Először egy be nem mutatkozó, de biztonsági őrként viselkedő férfi érkezett, aki megpróbálta leállítani a forgatást. Ezután rendőri feljelentést is kilátásba helyezett, ha kollégánk nem fejezi be munkáját. Ezt követően jelent meg négy férfi, akik az intézmény területéről érkeztek. Hárman biztonsági őrök, egy pedig számunkra ismeretlen, a többieket irányító személy volt. Ekkor már elmérgesedett a helyzet, a vezető lépett oda először operatőrünkhöz – hangzott el.

Az ATV munkatársa ezután elhárította a támadást és megakadályozta, hogy elvegyék munkaeszközét, majd a történtek után fordult a siófoki rendőrkapitánysághoz.

Az eset után a megrángatott kamera működése bizonytalanná vált, nem lehet vele dolgozni, a milliós értékű eszköz valószínűleg komolyan megrongálódott.

A történtekről videófelvétel készült.

Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások