Pesti Hírlap

A Fővárosi Önkormányzat engedélyére vár az induló Pesti Hírlap

Ha a főváros gyorsan dönt a Kerényi György főszerkesztésében készülő, ingyenes terjesztésű új napilap rikkancsai ügyében, akkor a kiadó elképzelései szerint már novemberben elindulhat a napilap. Ha azonban a döntési folyamat lassabb lesz, a Pesti Hírlap megjelenésére az év elejéig kell várni. A jövő héten mindenesetre elkészítik a próbaszámot, azaz a 0. kiadást.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin

A Media1 információi szerint 34 helyszínen, összesen 86 rikkanccsal osztogatják majd ingyenesen Budapesten a Pesti Hírlap néven induló új budapesti napilapot, amennyiben ehhez a Fővárosi Önkormányzat is áldását adja. Az indulásnak, illetve a rikkancsos terjesztésnek feltétele, hogy a Fővárosi Önkormányzat hozzááruljon a Pesti Hírlapot elindítani szándékozó cég közterület-használati engedélyéhez, vagyis a rikkancsos terjesztéshez.

Kerényi György, az induló lap főszerkesztője a Media1-et úgy tájékoztatta, hogy bár engedélyhez kötött az utcai terjesztés, az induló lap tulajdonosa néhány napja már benyújtotta a rikkancsos terjesztéshez szükséges engedélyezési kérelmeket a budapesti városházán. Jelenleg a 34 helyszínre vonatkozó engedély elbírálására várnak.

Kerényi György hozzátette: két forgatókönyv is a fejében van azzal kapcsolatban, hogy mikor tud az első lapszám az utcára kerülni.

Ha a Fővárosi Önkormányzaton gyorsan átmegy az engedélyeztetési kérelem (ebben persze nagyon bíznak), akkor a Pesti Hírlap megjelenhet akár már novemberben is. Ha azonban a döntési procedúra lassabb lenne és csak decembertől lenne meg az engedélyük, akkor a karácsonyi időszakra tekintettel inkább csak jövő év januárjában jelenik meg először a lap a fővárosi utcákon – mondta Kerényi.

A Media1 egyébként más forrásból úgy értesült, hogy a lap 0. számát a jövő hétre már elkészíti a kiadó, de azt még nem fogják terjeszteni, csupán egy próbaszám lesz, viszont abban már érdemi cikkek lesznek.

Formálódik a Pesti Hírlap stábja

Bár a Media1 információi szerint egyáltalán nem ment könnyen a leendő munkatársak toborzása, mivel sok újságíró a hazai sajtópiaci helyzetre tekintettel nem meri otthagyni meglévő munkahelyét egy bizonytalanabbnak tűnő újért, más újságírók pedig magából az iparágból is távoztak az elmúlt években, a Pesti Hírlap főszerkesztője most úgy nyilatkozott a Media1-nek, hogy a szerkesztőségi stábtagok kétharmadával mostanra megállapodott. A kiadó most kivárja a kiadó az önkormányzati területhasználati engedély megszerzését. A leendő stábból állítólag többen csak arra a jelzésre várnak, hogy felmondhatnak előző munkahelyükön, amikor megvan az önkormányzattól a közterületi engedély.

A Pesti Hírlap terjesztésében nagy jelentősége lesz a közterületen történő osztogatásnak, hiszen az új napilap a 180 év után ingyenes terjesztésűvé tett és nagy példányszámban terjesztett Evening Standard mintájára ingyenes lesz, vagyis hirdetésekből próbálják majd fenntartani. Az új sajtótermék a terjesztés módja szempontjából tehát leginkább a Lokál című, erősen közpénz-finanszírozott, Fidesz-üzenetekkel megspékelt, a fideszes médiaholding, a KESMA alá tartozó médiatermékhez hasonlít majd, de hasonlóan terjesztették a 2016-ban megszűnt Metropol újságot is.

Már a Schwartz Capital Group nevén a Pesti Hírlap védjegy

Mint arról a Media1 elsőként beszámolt szeptember 11-én, új, ingyenes terjesztésű napilap indul Budapesten, mely a nagy hagyományokkal bíró, 1841-es alapítású Pesti Hírlap nevét használná. A Media1 friss értesülése szerint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál (SZTHN) előrehaladott állapotba került az ábrás védjegy a napilap tulajdonosának nevére történő regisztrációja. A védjegyből már következtetni lehet a majdani Pesti Hírlap arculatára is.

A Pesti Hírlap védjegy-regisztrációját még március 22-én kezdte el a Schwartz Capital Group, melynek vezetője és tulajdonosa az a Milkovics Pál, aki a kormánykritikus Magyar Nemzet tavaly áprilisi bezárásakor megjelent hírek után azonnal megkereste Simicska Lajos nagyvállalkozót, a lap akkori tulajdonosát, hogy szeretné megvásárolni tőle a napilapot, de mivel Milkovics nem kapott választ Simicskáéktól, ezért visszavonta az ajánlatát. Milkovics Pál főleg Csehországban aktív, ahol övé volt az S&P Brodcasting tévétársaság is. Milkovics tavaly februári hírek alapján cicás-kutyás és gasztro tévécsatornái (Vau TV és Nyamm TV) Magyarországra történő bevezetését is tervezi, bár ezek körül egyelőre nagy mostanában a csend, pedig tavaly nyilatkozott az indulásáról.

Milkovics Pál, a Schwartz Capital Group, illetve ezen keresztül a Pesti Hírlap tulajdonosa
Milkovics Pál, a Schwartz Capital Group, illetve ezen keresztül a Pesti Hírlap tulajdonosa. Fotó: Yanrenelt

Milkovics azt nyilatkozta a kormánykritikus Magyar Nemzet tavalyi bezárásakor, hogy még nem döntött konkrétan, de nagyon fontolgatja egy új, ingyenes terjesztésű lap elindítását, mivel látna benne perspektívát, és ha belevágna, először Budapesten próbálná meg.  Szerinte ha az ingyenes terjesztésből fakadóan magas példányszámban tudják az újságot terjeszteni, akkor a hirdetők számára is vonzó lehet egy ilyen tömeg elérése.

Kerényi György, az induló Pesti Hírlap főszerkesztője egyébként 2006 és 2010 között a Kossuth Rádió főszerkesztője volt, később a vs.hu-nál volt alapító-főszerkesztő, majd 2015-től a szlovák közszolgálati média magyar adójánál, a Pátria Rádiónál dolgozott tanácsadóként és műsorkészítőként, azután 2017 tavaszán Botka László MSZP-s miniszterelnök-jelölt és szegedi polgármester invitálására Botka jelöltségének időszakában az MSZP-nél volt kommunikációs igazgató, majd fél éven át a szegedi városházán volt kommunikációs vezető, de ezután Kerényi visszatért Szlovákiába a Pátria Rádióhoz.

A Pesti Hírlap régen

A Pesti Hírlap első száma 1841. január 2-án jelent meg, és 1848-ban ebben a lapban jelent meg a Nemzeti Dal, így fontos szerepe volt a forradalom során. A Pesti Hírlapnak egyébként eleinte maga Kossuth Lajos volt a főszerkesztője. Mások is adtak ki ilyen néven újságot. Közülük külön is kiemelendő, hogy 1878. december 25-én Légrády Károly indította el az első egyértelműen üzleti alapon álló, mérsékelten konzervatív tömeglapot, a Pesti Hírlapot (ami már a negyedik volt ezen a néven). Tulajdonosa a Légrády Testvérek kiadóvállalat volt. Később az 1990-es évek első felében, néhány éven át szintén létezett ilyen néven lap:

  • Reggeli Pesti Hírlap (1990. április 14–1992. február 7.)
  • Pesti Hírlap(1992. február 8. – 1994. június 5.)
  • Napi Pesti Hirlap (1992. márc. 13–30).
A Pesti Hírlap régen
A Pesti Hírlap régen

További médiahírek találhatók a Media1-en.

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti

X-Faktor nagyválogató második nap 2019. június 15-én

Rövidebb lesz az X-Faktor

Most szombaton jóval rövidebb lesz az RTL Klub tehetségkutatója, mint a múlt héten. Eközben úgy tűnik, összejött egymással két mentor.