„Budapestnek alkalmas, erős vezetőre van szüksége” – hirdeti a fővárost 2010 óta irányító politikus üzenetét a Tarlós címmel megjelent, küllemében talán leginkább a Blikk című bulvárnapilap megjelenésére hajazó újságban a vezetőanyag. A Tarlós című lapban nagyinterjú olvasható Tarlós Istvánnal, aki Fradi-szurkolóként és állatbarátként is feltűnik a lapban. Magazinos tálalásban láthatjuk, miként igyekszik hárítani gólba tartó lövését ifjabb Albert Flórián a Groupama Arénában vagy éppen azt, hogyan etette meg Bömbit, a kis cápát.
A „Tarlós” Budapestet szerető hírességekkel sem maradt adós. A címlapon szerepeltetett Gianni, Hosszú Katinka és Győrfi Pál mellett Miklósa Erika vagy „a VI. kerületbe vidékről csöppent” Radics Gigi vallomását is felvillantja a lap. De olyan világsztárok is méltatják a magyar fővárost mint Angelina Jolie, Arnold Schwarzenegger, Will Smith, Matt Damon és Tom Hanks.
A héten megjelent újság felelős kiadója Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója.
A helyhatósági választások előtt Magyarországon a rendszerváltás óta megszokott jelenség az újságnak látszó kiadványok megjelenése, ezek a „helyi lapok” a szavazás után többnyire meg is szűnnek.
Nemrég egyébként nem csak jobboldal tájáról, de az ellenzék közeléből is indult médiatermék. Az Ez a lényeg címmel minap megjelent internetes újságról néhány napja a Media1 írta meg, hogy elindítását az önkormányzati választások előtti kampányidőszakra időzítette egy újonnan létrehozott kft., melynek tulajdonosa összefüggésbe hozható az MSZP volt komlói polgármesterével, Páva Zoltánnal, az ugyanis a volt polgármester fiáé.