Szalai Zoltán, a Mandiner lapigazgatója és a hetilap leendő főszerkesztője

Mandiner-hetilap: új részletek derültek ki az induló lapról

Már nem kell sokat várni a lapra, legalábbis az Azonnali szerint szeptember 12-én indul. A főszerkesztő kilétére is fény derült, és arra is, mekkora lesz a KESMA-s lap stábja.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin

A Népszava nyomán korábban a Media1 is beszámolt róla kedden, hogy egy új kormányközeli hetilap, a Mandiner nyomtatott változatának elindítását tervezi a Fidesz-közeli KESMA, vagyis a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány. (Az alapítványhoz tartozik az Origo, a HírTv, az összes megyei napilap, illetve összesen több száz médiatermék, beleértve például a Retro Rádiót is)

Az induló mandineres hetilapról most újabb részletek derültek ki.

A több egykori mandineres által alapított Azonnali.hu ugyanis megtudta, hogy a hetilap várhatóan már szeptember 12-én indul. Beszámoltak arról is, hogy a mandiner.hu eddigi lapigazgatója, Szalai Zoltán lesz a főszerkesztő is. A szerkesztőség létszáma az értesülés szerint 10-20 fős lesz.

Az oldal megkereste Szalai Zoltánt is, de nem kívánt nyilatkozni, csak megköszönte az érdeklődést, és javasolta, hogy kövessék figyelemmel a mandiner.hu-t, ahol hamarosan elérhetővé válnak a hetilapról szóló részletek.

Szalai egyébként az informális miniszterelnöki tanácsadó, Habony Árpád hitelezőjeként is számon tartott Tombor András alapította Mathias Corvinus Collegium ügyvezető igazgatója is, a róla szóló Wikipédia-oldal pedig kultúrtörténészként jellemzi, jegyezte meg az Azonnali.

A Népszava korábbi írása alapján az már ismert volt, hogy a Mandiner.hu főszerkesztő-helyettese, Kereki Gergő a nyomtatott hetilapnál is főszerkesztő-helyettes lesz.

A Mandiner mindig is konzervatív oldalnak számított, ám korábban jelentek meg a kormánypárttal kritikus cikkek is. Ez 2017-ben változott meg, mikor a már említett Tombor András megszerezte a hírportált. Azóta a Mandiner már csatlakozott is a tavaly létrehozott, kormánypárti médiabirodalmat összefogó Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA).

Az Azonnali alapítói, Bakó Bea, Bukovics Martin és Gerényi Gábor egyébként korábban akkor távoztak a Mandinertől, amikor Tombor András megvette azt.

Borítókép: Szalai Zoltán, a Mandiner lapigazgatója és a nyomtatott hetilapjának főszerkesztő-várományosa korábban az EchoTV-ben

 

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti

A Pesti Hírlap nyomdában

Belelapoztunk az új Pesti Hírlap első számába

A múltkori engedélyeztetési problémák után ezekben a percekben érkezik Budapest több frekventált pontjára a Kerényi György főszerkesztésében készülő ingyenes napilap első száma. A Media1 máris belenézett.

Az Exatlon Hungary második évadának Bajnok csapata és a műsorvezető, Palik László

Visszatér az Exatlon Hungary, íme a részletek

Januárban új évaddal, és ezúttal is Palik László műsorvezetésével, de a megszokottól eltérő dominikai helyszínről jelentkezik a TV2 sportvetélkedője. A TV2 bemutatta az Exatlon Hungary játékosait.

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!