A Mondelez Philadelphia nevű sajtjának reklámja

Reklámokat tiltottak be Nagy-Britanniában

Azok ugyanis nemi sztereotípiákat közvetítettek. Ezek az első ügyek azóta, hogy életbe lépett be egy új reklámjogi szabályozás.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin

Míg idehaza a CBA Piros Icukája körül alakult ki társadalmi vita és a CBA kénytelen volt visszavonni a reklámját, Nagy-Britanniában is probléma akadt két televíziós reklámmal, tulajdonképpen nagyon hasonló okok miatt. Ezekről a brit önszabályozó reklámtestület megállapította, hogy nemi sztereotípiákat közvetítettek, ezáltal pedig nem felelnek meg az erre vonatkozóan június óta életben lévő szabályoknak.

A szerdai bejelentés szerint ez az első eset, hogy érvényesítették az új irányelveket.

A Mondelez reklámjában futószalagra helyezték a gyereket

Az egyik reklámban, amely a Philadelphia krémsajtot népszerűsíti, két figyelmetlen apuka látható. Az egyikük egy éttermi futószalagra ülteti a kisfiát, a másik pedig a babahordozóban lévő gyerekét teszi fel a szalagra, és ott is felejtik őket, miközben a sajtot majszolják. (A jelenet látszik a borítóképünkön látszik.)

A brit reklámfelügyelethez (Advertising Standards Authority, ASA) csaknem 130 panasz érkezett a krémsajtot gyártó Mondelez amerikai élelmiszeripari óriás hirdetése miatt. A kifogások szerint a reklám azt a káros sztereotípiát közvetíti, hogy a férfiak képtelenek gondoskodni a gyerekekről és annyira felelőtlenek, hogy veszélyeztetnék őket.

A Volkswagen reklámjában a férfiak nagy teljesítményt értek el, míg a nők csak ültek a babakocsi mellett

A másik hirdetésben, amely a Volkswagent népszerűsíti, a férfiak mind nagyratörő teljesítményt érnek el, a reklámban szereplő nő pedig egy babakocsi mellett ül a padon.

A Volkswagen német autógyár eGolf autóját népszerűsítő hirdetés ellen hárman emeltek panaszt. A reklámban egy nő és egy férfi látható egy sziklaszirten felállított sátorban, továbbá két férfi űrhajós, egy férfi parasportoló távolugrás közben, majd az utolsó jelenetben egy padon ülő nő babakocsival. A bírálatok szerint a hirdetés azt sugallja, hogy a férfiak merész dolgokra vállalkoznak, a nők dolga pedig a gondoskodás.

Az ASA egyik szakértője, Jess Tye a BBC-nek azt mondta, az ilyen típusú hirdetések valós károkat tudnak okozni, és különösen oda kell figyelni rájuk.

A Mondelez nagy-britanniai vállalata szerint reklámjuk pozitív képet sugároz a férfiakról, felelősségteljesnek és úgy ábrázolva őket, mint akik kiveszik a részüket a gondoskodásból. Az ASA szerint a reklám bár mókás hangulatúnak készült, mégis szerencsétlennek és figyelmetlennek ábrázolja a két férfit.

A Volkswagen brit egysége szerint az ő reklámjuk nem utal arra, hogy a gyerekgondozás csak a nők feladata lenne és az, hogy a hirdetésben a padon ülő nő nyugalomban olvas, szembemegy a reklámokban látható szülők rendszerint ideges és zaklatott beállításával.

Az ASA által két hónapja bevezetett szigorítások nemcsak a televíziós reklámokra, hanem a minden hirdetési felületre kiterjednek, beleértve az internetes reklámokat és a közösségi hálót is.

(MTI nyomán)

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!