fbpx
sajtó, média, újság

Közzétette a magyar médiát is érintő támogatási pályázatát az amerikai külügy

7 közép- és kelet európai ország, köztük Magyarország független sajtójának támogatására Washington összesen 198 millió forint összegű támogatást hirdetett meg.

Idén februárban a Media1-en már beszámoltunk róla, hogy Michael Pompeo amerikai külügyminiszter budapesti látogatása alkalmával ígéretet tett egy független médiumokat támogató médiaprogram elindítására, amellyel korrupcióról szóló oknyomozásokat segítene. (Pompeo a találkozója során civilekkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkozott.)

Az akkori bejelentés során az hangzott el, hogy az Egyesült Államok programot indít Magyarországon és 3 másik közép-európai országban független helyi médiumok támogatására, valamint az, hogy a Michael Pompeo által bejelentett program egyik kiemelt célja az Oroszországból érkező korrupciós pénzekkel kapcsolatos oknyomozások támogatása, valamint a növekvő kínai befolyásolási kísérletek bemutatása lesz.

Végül 7 ország osztozik a pénzen

A friss fejlemény azóta most az, hogy mint azt a Népszava észrevette, 700 ezer dolláros (nagyjából 198 millió forintos) pályázatot írt ki az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekkel foglalkozó irodája Közép-és Kelet Európai Újságíró Ösztöndíjprogram címmel.

A programra végül nem 3, hanem 7 országból, Magyarországról, Bulgáriából, Horvátországból, Szlovákiából, Szlovéniából, Lengyelországból, valamint Romániából lehet pályázni, a cél pedig a független médiumok támogatása. A Népszava kérdésére az Egyesült Államok nagykövetségének budapesti képviselete megerősítette, hogy erről a pályázatról tett említést Mike Pompeo amerikai külügyminiszter február 11-i budapesti látogatásakor.

Június 24-ig lehet beadni a pályázatot

A médiapályázat idén május 24. óta érhető el az amerikai külügyminisztérium felhívásában és június 24-ig lehet rá jelentkezni. A pályázati leírás alapján a független sajtó támogatása mellett cél a szakképzettség fejlesztése is a közép-kelet-európai régióban.

A pályázat nyertesei egy minimum két hónapos mentorprogramon vehetnek részt az Egyesült Államokban, ahol a szakmai eszköztárukat bővíthetik, főként a digitális média és az oknyomozó újságírás területén. A résztvevőknek arra is lehetőségük lesz, hogy szakmai tapasztalatot szerezzenek valamelyik amerikai médiumnál.

A program segíti majd egy pénzügyi szempontból fenntartható médiaszektor kialakítását a hirdetési szektor, a piackutatás és közönségkutatás és szponzorprogram révén
– olvasható a honlapon. A pályázat győzteseit 2019 októbere és 2020 márciusa között választják majd ki.

Az amerikai külügy egyszer már visszalépett

Az Amerikai Egyesült Államok egyébként 2017 végén egyszer már bejelentett egy programot a magyar független vidéki sajtó támogatására. Abban a programban is mintegy 200 millió forintot osztottak volna ki, és bár meghirdették a pályázatot a weben is, később mégsem nyilvánítottak senkit sem győztesnek, így végül egyetlen pályázó sem jutott forráshoz.

A program leállítására hivatalos magyarázatok nem voltak, így a sajtóban találgatások jelentek meg arról, hogy a fordulathoz köze lehetett-e annak, hogy a program elindítását hevesen támadta a Fidesz-KDNP kormány.

Szimbolikus összeg a KESMA-milliárdokkal szemben

A mostani, 198 millió forint keretösszegű pályázat is inkább szimbolikusnak tekinthető, hiszen ez több, a sajtóhelyzet szempontjából ugyancsak problémás ország között oszlik meg.

Ráadásul Magyarországon  mostanra olyannyira torz lett a médiapiac, hogy a jobboldali sajtónál landoló pénzek, vagy például a KESMA milliárdjai köszönőviszonyban sincsenek az összeggel. Ugyanakkor a médiapályázat mégis fontos, hiszen a sokszor komoly nehézségekkel küzdő szerkesztőségek számára minden támogatási pénz segítség lehet a működésük szempontjából.

Borító: Ladányi András / Media1
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások