Rádió 1

Mulasztásban a Rádió 1

Jelenleg sem a sajtó, sem a cég üzleti partnerei számára nem ismerhető meg a vállalat pénzügyi helyzete, holott ezt törvény szavatolná. A Rádió 1 nem válaszol az éves pénzügyi beszámoló hiánya kapcsán küldött kérdéseinkre.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin

A Media1, ahogy tette ezt már több más médiacég esetében is, szeretett volna beszámolni arról, hogyan teljesített a tavalyi évben a Rádió 1, illetve a Rádió 1-et működtető Radio Plus Kft., vagyis veszteséggel vagy nyereséggel működött-e, illetve hogyan alakult az árbevétele a megelőző évhez képest, valamint vett-e ki tőkét osztalék formájában a tulajdonos a cégből.

Törvényi kötelességük lett volna közzétenni az adatokat

A Rádió 1-et működtető Radio Plus Kft.-nek a törvény által erre kötelezett vállalkozásokhoz hasonlóan legkésőbb május 31-ig, múlt hét péntekig közzé kellett volna tennie 2018-as pénzügyi évéről szóló beszámolóját az Igazságügyi Minisztérium céginformációs rendszerében, az e-beszamolo.im.gov.hu internetes címen.

A kft. adatlapjára rákeresve azonban az látszik, hogy a cég nem tett eleget az őt erre kötelező, a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvénynek, nem töltött fel az elvárt dokumentumokat.

A Rádió 1 legutóbb tavaly májusban tett közzé adatot

A rendszerben még jelen sorunk élesítésekor, 2019. 06. 06-án sem érhető el a vállalat 2018-as eredménykimutatása, mérlege és a szükséges egyéb dokumentumok.

A Media1 beszélt az e-beszámoló rendszerét jól ismerő, évek óta használó adószakértővel is, aki elmondta, hogy ha a vállalat eleget tett volna jogszabályi kötelezettségének és feltöltötte volna a dokumentumokat, akkor a mérleg, illetve a pénzügyi beszámoló és a kapcsolódó dokumentumok azonnal, de legfeljebb néhány percen belül elérhetővé váltak volna bárki számára az oldalon. Ennek ellenére a szakértő is úgy látta, hogy a Radio Plus Kft.-ra vonatkozó legutóbbi adat egy évvel korábbi üzleti évről, 2017-ről származik, még akkor is, ha kikapcsoljuk az esetlegesen hibás beszámolók kiszűrését.

Készítettünk erről egy képernyőmentést is, íme.

A Radio Plus Kft. által feltöltött beszámolók : a legutóbbi 2017-es
A Radio Plus Kft. által feltöltött beszámolók : a legutóbbi 2017-es

Bírság, vagy akár súlyosabb következmény is lehet, ha nem pótolják

A Media1 által megkérdezett adószakértő elmondta, hogy a jogszabály alapján a mérleg és eredménykimutatás adatai mellett csatolni kell az úgynevezett kiegészítő mellékletet, erre kötelezett vállalkozások esetében a független könyvvizsgálói jelentést, továbbá az adózott eredmény (a profit) felhasználására vonatkozó közgyűlési határozatot is.

Ha az adóhatóság észleli, hogy valaki nem tett eleget a jogszabályi kötelezettségének, igyekszik egyrészt a mulasztás mielőbbi pótlására bírni az adózót. Ha felszólítás ellenére sem pótolja az érintett vállalkozás a dokumentumok közzétételét, ennek a mulasztási bírságon túl súlyosabb, akár messzemenő következményei is lehetnek. (A közzététel alól az olyan speciális vállalkozások mentesülnek, mint amilyenek a kata adónem alá tartozó cégek, de ez a Radio Plus Kft. esetében már csak a cég méretéből és a vállalkozási formájából fakadóan is gyorsan kizárható, hiszen a kata adónemet kft. nem választhatja, ráadásául tavaly még közzétettek adatokat.)

A Media1 még szerdán írásban kereste a Rádió 1 sajtóosztályát az ügyben, hogy megtudjuk, mi az oka annak, hogy a pénzügyi beszámolójukat nem tették fel sem a törvény szerinti május 31-i határidőig, sem pedig pótlólag, azóta. Válasz azonban nem érkezett és kérdésünk nyomán sem pótolták a mulasztást.

A beszállítók sem tudják ellenőrizni így a céget

Közzététel hiányában így jelenleg nem csak a sajtó, de a vállalat üzleti partnerei, beszállítói sem tudják ellenőrizni, hogy milyen üzleti helyzetben van jelenleg a vállalkozás.

A vállalkozásnak egyébként nem csak az aktuális pénzügyi helyzete nem ismert, de az se, hogy ki a végső tulajdonosa. A cég tulajdonosi hálója csupán a Delaware-i adóparadicsomig, a Cinergi nevű cégig követhető vissza, onnantól nem. Márpedig Delaware-ben nem biztosított a cégnyilvánosság, így ellenőrizhetetlen, hogy ki vagy kik vannak ténylegesen a cég mögött, melynek a néhai Andy Vajna volt filmügyi biztos volt a vezetője (és feltételezhetően a tulajdonosa is) az idén januárban bekövetkezett halála előtt.

Korábban a végső tulajdonos adatait elviekben ismerő Médiatanács sem árulta el, kié a cég, pedig többször kérdeztük. Mindez azért különös, mert a rádiós cég által használt frekvencia nemzeti közvagyonnak minősül, így méltányolható közérdek lenne, hogy megismerhessük, mégis ki a frekvencia tényleges haszonélvezője.

Ami egyébként a Radio Plus Kft. pénzügyi adatainak hiányát illeti, ez más problémákat is felvethet. Épp ezekben a napokban készülne ugyanis a hazai rádiós iparág főbb cégeiről egy összesített elemzés. Az egyik jelentős piaci szereplő adatainak hiányában azonban ennek összeállítása, a rádiók közötti rangsor összeállítása is késedelmet szenvedhet.

Jogosan merül fel, hogy vajon eleve nem tudta lezárni és elfogadtatni a tavalyi beszámolóját a cég, vagy csak közzétenni nem sikerült az adatokat. Miután azonban a Rádió 1 sajtóosztálya egyelőre nem reagált a kérdéseinkre, így ezt sem tudjuk.

A Rádió 1 nem tud visszatérni a balatoni térségbe, a Médiatanács ezúttal nem segít.

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti

Whiteboy a Sláger FM új műsorának, a Sláger DJ-nek a buliján

A Sláger FM DJ nagyágyúkkal erősít

Sztár lemezlovasokat fűzött be a Sláger FM az új műsorához, a Sláger DJ-hez. Úgy tűnik, a Sláger FM magához szippantaná a Médiatanács által elnémított Music FM egykori hallgatóit is.

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!