Megírtuk: A Mediaworks sport üzletágának eddigi vezetője, Ballai Attila váltja Gajdics Ottót a Magyar Idők, pontosabban holnaptól már Magyar Nemzet élén. Gajdics a Nemzethez hasonlóan ugyancsak a Közép Európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) tartozó Szabad Föld főszerkesztője lett.
Mostanra az is látszik, hogy Ballai Attila távozása miatt hogyan szervezik át a feladatköröket a szintén a fideszes médiaholding, a KESMA alá tartozó Mediaworks kiadónál, illetve a Nemzeti Sportnál.
Az derült ki, hogy Ballai feladatait három munkatársa veszi át. Szöllősi György, a Nemzeti Sport eddigi főszerkesztője előrelép, és ezentúl a Nemzeti Sport-csoport egészének, vagyis a kiadó valamennyi sportorgánumainak a főszerkesztőjeként dolgozik. Szöllősi György helyettese is előrelép: Deák Zsigmond is a teljes sportportfólió főszerkesztő-helyettesévé válik. Buzgó József, aki a divízión belül a stratégiai kapcsolatok menedzsere volt, ezentúl a Nemzeti Sport-csoport operatív igazgatójaként tevékenykedik.