
Az izraeli kormányfőt ábrázoló rajza miatt kirúgta karikaturistáját a The Guardian
Antiszemitának találták a szerzőjük legújabb művét, ezért nem is publikálták.

Antiszemitának találták a szerzőjük legújabb művét, ezért nem is publikálták.

A Népszava újságírója előre jelezte, hogy ez a téma is szóba fog kerülni az interjú során, és a ferences szerzetesnek ez ellen akkor még semmi kifogása nem volt.

A rendőrség is vizsgálatot indított, miután egy anya azt állította, hogy tinédzser fia pénzt is kapott a BBC egyik műsorvezetőjétől a szexképeiért.

Rövid fejtegetésbe bocsátkozott Orbán Viktor az úgynevezett „baloldali médiáról” pénteken reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendégeként.

Kiberbiztonsági aggályokra hivatkozva a kanadai kormány letiltja a TikTok kínai közösségi média alkalmazás használatát a hivatalos, kormányzati eszközökről.

A feljelentéseiről ismertté vált egykori Fidesz-tag, Tényi István úgy véli, hogy az MTVA elleni pénteki demonstráción egyes fáklyás tüntetők garázdaság vétségét valósíthatták meg. A feljelentő Hadházy Ákos ellen is bejelentést tett, mivel úgy véli, hogy a politikus közérdekű üzem működésének megzavarására irányuló előkészület vétségét valósíthatta meg.

A szerkesztőség jogi képviselője szerint aránytalanul szigorú ítélet született, és kilátásba fellebbezést helyezett kilátásba. Korábban a print kiadást már ellehetetlenítték az orosz hatóságok.

Jeszenszky Zsolt írásban fejezte ki sajnálkozását a történtek miatt. A PestiSrácok kiadója is vesztett, de ők még nem fizették ki a Media1 információi szerint 2,5 millió forintos sérelemdíjat.

Letartóztattak egy Las Vegas-i politikust Jeff German oknyomozó újságíró meggyilkosával összefüggésben. Az újságíró a halála előtt is egy tényfeltáró anyagon dolgozott.

Visszavonta a Novaja Gazeta kiadási engedélyét egy moszkvai bíróság hétfőn.