
Az MTVA-hoz került a Nemzeti Sport
Az Országgyűlés döntése értelmében az MTVA gyakorolja a jövőben a Nemzeti Sportot kiadó N.S. Média és Vagyonkezelő Kft. fölött az államot megillető tulajdonosi jogokat.
Az Országgyűlés döntése értelmében az MTVA gyakorolja a jövőben a Nemzeti Sportot kiadó N.S. Média és Vagyonkezelő Kft. fölött az államot megillető tulajdonosi jogokat.
Kert Attila, az Euronews magyarországi vezetője portálunknak, a Media1-nek nyilatkozva azt mondta, a 2021 végén nyilvánossá vált tulajdonosváltás óta semmilyen befolyásolási kísérletet, nyomásgyakorlást vagy csak akár sugalmazást sem tapasztaltak az új kisebbségi tulajdonos részéről. Egy másik, névtelenséget kérő forrásunk azt is elmondta, hogy épp most készítenek nagy riportot Magyar Péterről és ennek a riportnak a minőségéből is leszűrhető lesz, hogy a NER megjelenése a televízió tulajdonosai között egyáltalán nem befolyásolja a működést és változatlan professzionalizmussal, az európai sztenderdek szerint végzik a munkájukat a hírcsatorna munkatársai.
Bár Orbán Viktor mostanáig tagadta, a Direkt36 az Expressoval és a Le Monde című francia lappal közösen kiderítette, hogy magyar kormányközeli körök vették meg a havi 145 millió nézőt megszólító Euronews európai hírcsatornát.
Váczi István főszerkesztő bejelentette, hogy a G7 stábjának egy része elment hosszú szabadságra, hogy kipihenje a lap körüli turbulenciákat, ezért most egy ideig szüneteltetik a hírlevelüket. A stáb létszáma egyébként jelentősen csökkent, miután a Telex három kulcsfigurája, Pusztay András, Kárpáti Márton és Kárpáti András lettek a tulajdonosok, de a főszerkesztő optimista, hogy később bővülhetnek. Azt ígéri, hogy nem lesz színvonalcsökkenés.
Neizer Anita, a G-7 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója egy nappal azután jelentette be távozását, hogy a Telex három legfőbb részvényese, Pusztay András, Kárpáti Márton és Kárpáti András egy újonnan létrehozott céghálón keresztül megvásárolták saját maguk számára a G7 portált.
Bár a Telex a szlogenje szerint a telexeseké, közel sem mindenki tudta a szerkesztőségben egészen néhány órával ezelőttig, hogy a hírportált tulajdonló Van Másik Zrt. három legfontosabb részvényese, Kárpáti Márton és testvére, Kárpáti András, valamint Pusztay András felvásárolják saját maguknak (egy magánszemélyként általuk újonnan létrehozott céghálón keresztül) a G7 nevű gazdasági portált és arra a Telex címlapja felől fognak forgalmat terelni. Többen is visszásnak találják a Telexnél a portál vezetőségének lépését és néhányan egyrészt az Indexnél elhíresült, egykoron sokat bírált Gerényi-terv telexes megvalósulását látják az eseményekben, másrészt azt, hogy három vezető megkerülve a Telex valamennyi tulajdonosát, a „saját pecsenyéjét sütögeti”. A G7-nél sem mindenki örül a fejleményeknek. Úgy tudjuk, lesznek a közeljövőben távozások is.
A Telex vezetői, Kárpáti Márton és Kárpáti András, valamint Pusztay András által néhány hete alapított Newsdesk Publishing Kft. által a napokban létrehozott Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 nevű gazdasági portál.
A két különálló értesülés egymással is összefügg.
A kiadvány egy ideje már eddig is az állam tulajdona volt, de most hivatalosan is az MTVA porfólió része lehet.
Gazdát cserél a kormányközeli Megafon ismert arcának portálja, a nemrég Navracsics Tiborról nagyon durvákat író hódmezővásárhelyi portál, a Promenad24. Rákay Philip elnézést kért a portál egyik tartalma miatt. A Promand24-ről eddig a vásárhelyiek úgy tudták, hogy Lázár János propagandalapja.