fbpx

tények

TV2 Tények

Pert vesztett a TV2

A tévécsatorna Tények című műsorának helyreigazítást kell közölnie az általa hírbe hozott László Imre ügyében, legalábbis ezt mondta ki a bíróság friss első fokú ítéletében.

rádió, mikrofon, stúdió

Elnémulhat a Civil Rádió és a Vörösmarty Rádió

Újabb két magyar rádió került bajba, mivel a Médiatanács nem hosszabbítja meg az érintett rádiók médiaszolgáltatási jogosultságát. A Civil Rádió egyelőre vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét és a lehetséges megoldásokat, de lehet, hogy egy ideig csak interneten lesznek elérhetők. Most mindenesetre elkezdtek blogolni.

TV2 Tények

Tüntetés volt a TV2 előtt

Két-háromszáz ember gyűlt össze szerdán a rossz idő ellenére, hogy a TV2 Tények egyik riportja, illetve úgy általában a Tények módszerei ellen tiltakozzon.

Tóth Csaba politológus fotója egy szocialista politikus helyett tévedésből bevágva TV2 Tények című műsorában

Újabb óriási baklövés a TV2 Tényekben

A TV2 hírműsora már megint úgy közölt valakiről riportot, hogy abban valaki más volt látható, mint akit egyébként a bejátszás ténylegesen érintett. Korábban ilyesmiért már fizetnie kellett a tévétársaságnak 1,7 millió forint sérelemdíjat.

Szentpéteri Eszter, TV2 Tények

A TV2 híradósa 20 milliót keresett kiszolgáltatott emberek megkárosításával – most ő vádolja kiszolgáltatott emberek kihasználásával az ATV-t

Szentpéteri Esztert tíz éve emberek megkárosítása miatt megrovásban részesítette a bíróság, ezúttal azonban ő támadja az ATV-t, amiért a csatorna szerinte kiszolgáltatott helyzetű emberek sorsával visszaélve mutatta be az Országos Onkológiai Intézetet. Egy érdekes személyi összefonódásra is fény derült, mely megmagyarázhatja Szentpéteri heves kirohanását és azt, hogy a TV2 Tények miért közölt az ATV riportjával ellentétes, az intézményt világszínvonalúként bemutató anyagot.

RTL Híradó

Így reagál az RTL Híradó és a TV2 Tények az új médiatörvényre

A TV2 Tényeket kettébontják, az RTL Híradó pedig előbb véget ér július végétől, de hosszabb lesz a Fókusz. Minderre a médiatörvény nemrégiben történt változása, a híradók egybefüggő időtartamának 45 percben történő korlátozása miatt volt szükség.

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások