
Eltitkolták, mégis kiderült: távozott Szebeni István a TV2-től
A Media1.hu értesülése szerint több mint egy hónappal ezelőtt titokban szerződést bontott a TV2 Média Csoport és Szebeni István, a TV2 Tények egyik műsorvezetője.
A Media1.hu értesülése szerint több mint egy hónappal ezelőtt titokban szerződést bontott a TV2 Média Csoport és Szebeni István, a TV2 Tények egyik műsorvezetője.
Egy fő maradt csak meg a hírportál eddigi stábjából, miután az Gattyán György cégcsoportjához, illetve a Megoldás Mozgalom elnökéhez, Huszár Viktorhoz került.
A hírt az MTVA és Miklósa Erika is megerősítette.
Június elsejével a Partizán eddigi ügyvezetője, Schőn Edina távozott a szervezettől.
Chris Licht sikertelennek bizonyult a poszton és egy idő után nyomás alá került.
A Media1 megtudta, hogy június végéig Hajdú még elnöki tanácsadó marad, utána azonban elválnak útjaik a TV2-vel és Vaszily Miklóssal.
A Media1 hivatalosan is megerősített információi szerint a Nyomozó podcastot is készítő Janecskó Kata is úgy döntött, elhagyja a lapot, ahol annak megalapításától dolgozott.
Gerner Péter, az Átlátszó társügyvezető igazgatójának távozása után Bodoky Tamásra, az oknyomozó műhely alapítójára több feladat hárul majd.
Bernau Péter, a két főszerkesztő-helyettes egyike távozott az újságtól is.
A Media1 podcast- és rádióműsorának vendége volt nemrégiben Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője, a lap egyik részvényese. Épp azután vettük fel a beszélgetést, hogy két fontos személy, Munk Veronika, a lap első főszerkesztője (akivel egy rövid ideig társfőszerkesztőként, párban vezették a lapot) és Lovas Gergő főszerkesztő-helyettes is távozott, és már túlvoltunk az erdélyi lap, a Transtelex főszerkesztő-helyettesének távozásán, de még épp azelőtt, hogy további két személy, Rovó Attila főszerkesztő-helyettes és Haász János szerkesztő is felmondott a Telexnél.