
Bejelentette a TV2 a Párharc részleteit
A reality hamarosan, még az ősz folyamán érkezik a képernyőre.
A reality hamarosan, még az ősz folyamán érkezik a képernyőre.
Hamarosan érkezik a TV2 képernyőjére a nagyszabású táncos showjának immáron harmadik évada, amelyben hírességek profi táncpartnereikkel állnak színpadra hétről hétre. A TV2 produkciójában ismét szerepet kap egy nemzetközileg ismert sztár is. A szereplők mellett bejelentették azt is, hogy melyik nemzetközi sztárt hívták meg.
Egy keddi interjúban Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója több, a közeljövőben érkező tévéműsorról is részleteket árult el.
Bejelentették azt is, hogy kik lesznek a műsorban részt vevő hírességek.
Immáron harmadjára kerül képernyőre a jótékonysági műsor. Közzétették azt is, hogy hogyan lehet majd segíteni az Ukrajnából menekülőket.
Azt már korábban elárulta a csatorna, hogy kik lesznek a zsűritagok, most pedig a versenyzők személyére is fény derült.
Pepe, Bachelor – A nagy Ő, Szerencsekerék, Exatlon, Farm VIP… Csak néhány műsorcím a bejelentések kapcsán, amelyekről Fischer Gábor, a vállalat programigazgatója beszélt a Big Picture tévés konferenciára küldött videóüzenetében.
Elkészült a második évad hivatalos slágere is.
A csatorna ősszel tűzi műsorára a Nagy Ő című műsort, amelyben ismét látható lesz a színész.
Még több mint egy hónapot kell várni a TV2 sorozatának folytatására.