
„Fogyatékos maga?” – így dobta ki a HVG stábját a Békemenetről Kubatov embere
Fogyatékosnak nevezték és lökdösték a HVG stábját a Békemeneten, amikor a két molinó között felvonulókat próbálták kérdezni.

Fogyatékosnak nevezték és lökdösték a HVG stábját a Békemeneten, amikor a két molinó között felvonulókat próbálták kérdezni.

Szabó Stein Imre író és kulturális producer az Indexen megjelent véleménycikkében reagált arra, hogy Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója élesen kritizálta a Nobel-díjas magyar írót, Krasznahorkai Lászlót. Szabó Stein Imre szerint a művész nem „országimázs-kampányfelelős”, és a kultúrának a hatalomtól függetlenül kell működnie.

A Telex szerint fizikai erőszak érte két újságírójukat egy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes részvételével zajló csákberényi rendezvényen. A lap állítása szerint Vécsei László polgármester lökte ki munkatársaikat a művelődési házból, ezért garázdaság gyanúja miatt feljelentést tettek az ügyben.

A magyarországi Médiatanács megsértette az európiai uniós jogszabályokat, amikor megakadályozta a Klubrádiót, hogy médiaszolgáltatást nyújtson egy rádiós frekvencián. Ezt állapította meg csütörtökön az Európai Unió Bírósága az Európai Bizottság által indított peres eljárás végén hozott ítéletében.

A Media1 birtokában lévő hangfelvételek szerint Kenderessy Szabolcs, a Televíziós Újságírók Díja zsűrielnöke arról beszélt Szalay Dánielnek, a Media1 főszerkesztőjének – aki 2019 óta minden évben a zsűri tagja volt –, hogy állítása szerint Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója, továbbá az RTL egyik legfőbb vezetője, valamint két, az RTL-hez szorosan köthető gyártócég jelezte: nem vesz részt a díjátadó rendezvényen és nem vásárol asztalokat abban az esetben, ha Szalay a zsűri tagja marad, ezért szükséges az idei évben szüneteltetni a zsűritagságát. A volt zsűritag a történtek miatt kényszerítés gyanújával rendőrségi feljelentést tesz.

Az RTL után újabb cégről, ezúttal a Samsung SDI-ről derült ki, hogy megpróbált ellehetetleníteni egy számára útban lévő független sajtóorgánumot.

Egri Viktor, az ATV Csatt és Csatt.2 című vitaműsorának eltávolított műsorvezetője Lampé Ágnesnek adott interjújában kétségbe vonta az ATV függetlenségét. Szerinte a csatorna jelentős pénzügyi kitettségben van a Fidesz-kormány és kormányközeli üzleti körök felé, ami befolyásolhatja a vezetés egyes döntéseit. Egri úgy véli, nemcsak az ATV-nél, hanem az RTL-nél is komoly üzleti kompromisszumokat kötnek.

Az Index nyílt levélben fordult Vidnyánszky Attilához, a Nemzeti Színház vezérigazgatójához, miután a lap kulturális rovatának munkatársa, Sümegi Noémi interjúkérelmére a színház sajtóosztálya elutasító és személyeskedő, ellenséges hangvételű választ küldött.

2026. január 8-án hetedik születésnapját ünnepli a Media1, az állami médiától és a közmédiától független online hírportál, amely 2019. január 8-án indult azzal a céllal, hogy önálló szerkesztői szemlélettel számoljon be a magyar és nemzetközi médiapiac, az újságírás és a digitális nyilvánosság legfontosabb történéseiről.

Annak ellenére, hogy előzetesen Orbán Viktor nyilvánosan is azt ígérte, egyetlen újságírói kérdést sem hagy válasz nélkül, több szerkesztőség regisztrációját is elutasították a miniszterelnök hétfői évnyitó nemzetközi sajtótájékoztatójára, az Orbáninfóra.