fbpx

other

Tv2

Bírálja a TV2 az RTL-t és egyelőre nem áll át az új közönségarány-mutatóra, amire az RTL az év elején váltott – ebből még káosz lehet

Bár az RTL Magyarország az év elejétől váratlanul átállt az úgynevezett lineáris tévés közönségarány-mutató használatára, a TV2 Média Csoport ennek használatára egyelőre nemet mond, derül ki a Media1-nek küldött keddi válaszukból. Emiatt eltérő közönségarány-mutatókkal találkozhatnak az újságírók a TV2 és az RTL kommunikációjában ugyanazon műsorok nézettségi adatai kapcsán. Ez aligha segíti majd az érdeklődők eligazodását.

Kolosi Péter, az RTL Magyarország programigazgató vezérigazgató-helyettese. Fotó: RTL sajtószoba

Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese szerint az Atmedia félreértette az átállásuk lényegét

Az RTL Magyarország programigazgató vezérigazgató-helyettese a Media1-nek azt mondta, az Atmedia a közönségarány-mutatóval kapcsolatos RTL-es változtatással kapcsolatos reagálásában valójában nem arról a mutatóról beszélt, mint amire az RTL-nél átállnak, ugyanis a szpotszintű méréssel nem rendelkező, jellemzően kisebb hazai tévécsatornákat ezután is figyelembe veszi az RTL által választott közönségarány-mutató, és nem értenek egyet azzal, hogy ezeket ne kellene figyelembe venni, mint ahogy azt az Atmedia gondolja.

Az RTL Klub CRK stúdiójának vezérlőterme mögött található audioszoba

Átáll az RTL egy másik nézettségi mutatóra

Az RTL Magyarország úgy döntött, hogy 2022-től a nézettségi adatainak publikálásakor, illetve a belső elemzései elkészítésénél a közönségarány mutató esetében átáll az egyéb nagyképernyő használat (Other) nélküli, úgynevezett lineáris shr% értékre az eddig alkalmazott shr% érték helyett. Az egyelőre még kérdéses, hogy a 117 tévécsatornából álló magyarországi tévés piacon hány követője akad ebben a 8 tévécsatornával rendelkező RTL-nek. Íme egy kis magyarázat, mi is ez az új nézettségi mutató, és miért döntött az átállás mellett a médiavállalat.

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások