
Százmilliókat keresnek a legnagyobb magyar celebek
A Forbes összeállítása szerint a weben is többszáz milliós bevételekhez jutnak a legsikeresebb műsorvezetők.

A Forbes összeállítása szerint a weben is többszáz milliós bevételekhez jutnak a legsikeresebb műsorvezetők.

Szerencsés gazdasági évet zárhatott tavaly Bayer Zsolt cége, az 1100ÉV Kft.

Interjút adott a Media1 podcast- és rádióműsorának Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője, akit többek között az általa főszerkesztett lapot működtető cég részvénytársasággá alakulásáról és a most induló dolgozói részvényprogram részleteiről, valamint más aktualitásokról kérdeztünk. Kiderült a beszélgetésből, kapnak-e majd osztalékot a munkatársak, illetve el tudják-e adni a részvényeiket, ha szeretnék, de szóba került az is, mit gondol Dull Szabolcs a Telex egyedi látogatószámának májusi nagy, egészen a 24. helyre történő visszacsúszásáról, ami miatt a 168.hu is előzte a lapot, és elárult néhány dolgot arról is, milyen tartalomfejlesztési terveik vannak a jövőre nézve, vagy hogy mi lesz a Telex kiadójával, a részvénytársasággá alakuló Van Másik Kft. mellett működő másik céggel, a Ne Hallgassunk Nonprofit Kft. tulajdonjogával, és mi utóbbi vállalkozással a cél.

A sikertelen esztendő ellenére a korábbi évek eredménytartalékából a jobboldali publicista így is osztalékot tud felvenni.

Maradt a cég a közterületi reklámpiac egyik legnagyobb szereplője.

A nyereség mellett még a portált kiadó cég eredménytartalékából is vettek ki a tulajdonosok.

Megérkezett a számos magyar médiumot, így például a Nők Lapját, a Story magazint, a 24.hu portált és több más lapot megjelentető médiavállalat előző évre vonatkozó pénzügyi beszámolója. Ez alapján a cég profitja körülbelül 30 százalékkal csökkent, miközben az árbevétele gyakorlatilag stagnált az előző évihez képest. A vállalat operatív vezérigazgató-helyettese egy pr-cikkben arról beszélt, hogy a friss pénzügyi mutatóikat nem érdemes összevetni az előző évivel, majd új termékek indítását is kilátásba helyezte.

Túl van az első teljes évén a Whitedog Media Kft.

Korábban a Media1 beszámolt arról, hogy a PestiSrácok anyavállalata, a GerillaPress Lapkiadó Kft. 50 millió forint osztalékot fizet Huth Gergelynek és Szenvedi Zoltánnak, a két tulajdonosnak. Bár cikkünk készítésekor Huth Gergely nem kívánt nyilatkozni a Media1-nek, most meggondolta magát és végül mégis reagált.

Néhány napja még arra utalt Huth Gergely, hogy a PestiSrácok jövője is bizonytalanná vált a Pesti TV bezárása miatt, most viszont a Media1 megtudta, hogy jelentős profitot ért el az anyacég 2021-ben, amiből még 50 millió forint osztalék is összejött a két tulajdonos, Huth Gergely és Szenvedi Zoltán számára.