
Jogi és egyéb válaszlépésekre készül a Líra Csoport, amiért megbüntette őket egy kormányhivatal a Micsoda Család! mesekönyv forgalmazásáért
A könyvesbolt-hálózat elsősorban a határozat általános következményei miatt tervez jogi lépéseket.

A könyvesbolt-hálózat elsősorban a határozat általános következményei miatt tervez jogi lépéseket.

A Pest megyei kormánymegbízott szerint a forgalmazó nem jelölte meg, hogy a mesekönyv a „normálistól” eltérő családokat jelenít meg.

Épp hogy elindult az RTL Klub megszűnő tévésorozatát elbúcsúztató közterületi plakátkampány, a plakátokat ki kellett takarni a csütörtöktől hatályba lépő új törvény alapján, mert az korlátozza a homoszexualitás megjelenítését a médiában és a reklámokban.

Az új, nagy vihart kavart törvényt védelmébe vevő kormányközeli lap szerint a gyerekeket veszik célba a szolgáltatók és a filmstúdiók azzal, hogy vannak a filmjeikben homoszexuális mellékszereplők.

Egy állítólagos anyuka a Magyar Nemzetnek panaszkodott arról, hogy a gyereke egy videó megnézése után, szivárványos zászlókat rajzolt és terjesztett a környezetükben. Ez a cikk aztán villámgyorsan elterjedt a – Magyar Nemzetet is kiadó – kormánypárti médiaholdinghoz, a KESMA-hoz tartozó megyei lapok rendszerében.

Az oldal közepén egyetlen mondatot közöltek angolul, mely így hangzik: „Kedves Orbán Viktor, a törvényeknek sosem szabadna különbséget tennie szerelem és szerelem között.”

Az idén kinevezett új vezető szavai szerint a „Netflix kultúra” elvárásrendszerétől elszakadva olyan sorozatot tervez a Petőfi TV, amelyből „nem derül ki majd senkiről az évad közepén, hogy transz- vagy homoszexuális”.

Tematikus sorozat-maratonnal és más tartalommal is tiszteleg a nemzetközi Pride Day előtt a zenecsatorna.

A német RTL Grouphoz tartozó televíziók mellett a Pro.Sieben valamint a Comedy Central, és több más tévécsatorna is kiállt a sokszínűség mellett.

Rövid időn belül a második, szokatlan képességére derül fény. Ezt a tudását akár Marty Mcfly-tól is örökölhette.