
Összecserélte a szerb elnököt Kőhalmi Zoltánnal a 168
Az ismert magyar humorista fotójával illusztrált a hírportál egy Aleksandar Vučić szerb elnökről szóló cikket.
Az ismert magyar humorista fotójával illusztrált a hírportál egy Aleksandar Vučić szerb elnökről szóló cikket.
Novák Katalin emberei és a velük kollaboráló kastélyigazgató érdemi indoklás nélkül kidobta Fehérvárcsurgón a köztársasági elnök sajtónyilvános fórumán megjelenő és a biztonsági átvizsgálást is vállaló egyik médium stábját.
Csintalan Sándor, a HírTV egykori műsorvezetője, aki manapság a Magyar Hang Kötöttfogás című műsorának állandó szereplője, és akit évekkel ezelőtt a bíróság által terroristának ítélt Budaházy Györgyhöz kapcsolódó szervezet megvert egy mélygarázsban, a Media1.hu-nak nyilatkozva kijelentette, Magyarország a fasizmus felé robog azzal, hogy köztársasági elnöke kegyelmet ad egy államellenes bűncselekményt elkövető terroristának és mindezt ráadásul arra hivatkozva teszi, hogy a Szentatya Magyarországra érkezik. Csintalan Sándor szerint Novák Katalin szentségtörést követ el, és ezzel kellemetlen helyzetbe hozza az egyházat is.
A Köztársasági Elnöki Hivatal interjúlehetőséget kínált fel Novák Katalin köztársasági elnökkel a Válasz Online számára, mely a beszélgetés létrejötte érdekében még különféle kompromisszumokba is hajlandó volt belemenni, de Novák hivatalának ez sem volt elegendő.
Czeglédy Csaba politikus, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció jogásza szerint a Telex nem korrekten adott hírt a párt és az újság közötti, Iványi Gáborral kapcsolatos bírósági per végén a másodfokú, jogerős (a DK pervesztésével végződő) ítéletről, továbbá a DK-s jogász azt bizonygatja, hogy a lap nem a valóságot írta le a köztársasági elnök-jelölési folyamatról februárban, amikor azt, hogy végül Róna Péter, nem pedig Iványi Gábor lett az ellenzék közös köztársaságielnök-jelöltje, kihátrálásnak nevezte. Czeglédy egyúttal bírálja a bíróságot is, mivel szerinte téves ítélet született a cikk ügyében. Még tegnap Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője is reagált az ítéletre.
Az ellenzéki pártok közös köztársaságielnök-jelöltjének kiválasztásáról szólt a portál azon cikke, amelyet a Demokratikus Koalíció bírósági eljárásban sérelmezett.
Elfogadta az Országgyűlés azt az alaptörvény-módosítást, ami lehetővé teszi, hogy ha valaki azonos tömegrendezvényen vett részt a kormányfővel vagy a köztársasági elnökkel, akkor kérhesse, hogy az ezt megörökítő fényképről távolítsák el a képmását. A hangfelvételekkel kapcsolatban is kéréseket fogalmazhatnak meg az eseményeken résztvevők.
Megvan a nyugdíjba vonuló Dobos Menyhért utódja a közmédiánál.
Előfordulhat, hogy többé nem láthatjuk Orbán Viktor társaságában Mészáros Lőrincet a fotókon, videókon.
Novák Katalin tegnap, hétfőn hirdette ki, hogy milyen összeállítású csapattal vág neki a köztársasági elnöki megbízatásának.