
Kiszivárgott videón látható, hogyan manipulál a köztévé
A 444 hozzájutott az MTVA egyik stúdiójából egy „ilyen volt – ilyen lett” videóhoz, amely bemutatja, hogy miképpen lehet a vágási folyamattal meghajlítani a nyilatkozók által elmondottakat.

A 444 hozzájutott az MTVA egyik stúdiójából egy „ilyen volt – ilyen lett” videóhoz, amely bemutatja, hogy miképpen lehet a vágási folyamattal meghajlítani a nyilatkozók által elmondottakat.

Cáfolta és álhírnek nevezte az Európai Bizottság, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bármilyen javaslatot tett volna a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban, ahogy azt az Index, majd ennek nyomán néhány másik médium állította. Az Európai Bizottság mellett a MOL egyik névtelenséget kérő munkatársa és a Bizottság elnökének sajtóirodája is cáfolta a portál által közölteket.

A zsűriben Rogán és Sarka mellett egy nagyágyú, Kárász Róbert, a közmédia tartalomfejlesztésért felelős új igazgatója is helyet kapott.

Bár az alkoholszonda eredménye a jegyzőkönyv tanúbizonysága szerint azt mutatta ki, hogy Szente Zoltán, aki élő adások, például a Híradó technikai lebonyolításáért volt felelős, egyáltalán nem fogyasztott alkoholt és mindenben együttműködött a vizsgálata során, mégis megvált tőle az MTVA. A ma már Thaiföldön élő Szente a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) és Papp Dániel vezérigazgatóval kapcsolatos kálváriájának rövid története a Media1-en.

A sárkány közbelépett.

Arról szólt a meg nem jelentett közlemény, hogy a Momentum országgyűlési képviselője a Karmelita előtt lebontott kordonokhoz hív mindenkit.

Elhangzik – kivágják – feltöltik – észreveszi valaki – törlik – feltöltik ismét.

Üres első oldallal jelent meg szerdán, a sajtószabadság világnapján az Osztrák Újságszövetségbe tömörült napilapok döntő hányada, például a Die Presse, a Der Standard, a Kurier, a Krone, a Heute, a Kleine Zeitung, hogy közösen tiltakozzanak az új ORF-törvény ellen. A tiltakozók nem szeretnék, hogy a magyarhoz hasonló médiarendszer alakuljon ki.

A köztévé egykori külpolitikai szerkesztőjét egy német újság szólaltatta meg.

„Ne verekedj fehér emberek előtt” – kommentálta Demeter Szilárd a fejleményt.