
Ideiglenes olvasási korlátozásokat vezettek be a Twitteren
Az intézkedést személyesen Elon Musk jelentette be.

Az intézkedést személyesen Elon Musk jelentette be.

A Meta azt tervezi, hogy Kanadában minden felhasználó számára megszünteti a Facebookon és az Instagramon a hírekhez való hozzáférést, amint életbe lép az a törvény, amely előírja, hogy az olyan digitális platformok mint a Google és a Facebook a jövőben fizessenek ellentételezést a médiacégeknek a híreik megosztásáértA. z új szabályok alapján a kanadai médiavállalatok évente többszáz millió dollárt kaphatnának a tartalmaik után.

A Netflix után újabb streamingszolgáltató szüntetheti meg a jelszavak megosztását.

Montana állam az első az Egyesült Államokan, ahol ezt meglépik.

Nem azért cenzúrázzák, mert politikailag mást gondolnak, mint ő, hanem azért, mert attól félnek, hogy akitől a pénzt kapják, nem örülne – véli az ismert író.

A párt többek között ezt is szorgalmazza országgyűlési határozati javaslatában, amelyről Kanász-Nagy Máté beszélt.

Mark Dreyfus főügyész felhatalmazta hivatalvezetőjét, hogy kötelező érvényű utasítást adjon ki a közösségi alkalmazás betiltására az összes kormányzati szerv és ügynökség által használt eszközön.

Németország követheti Olaszország példáját, és adatbiztonsági okokra hivatkozva betilthatja a ChatGPT-t, ha arra szükség van, erről beszélt a Handelsblatt című lapnak a német adatvédelmi biztos.

A mesterséges intelligenciával dolgozó ChatGPT nevű chatrobot már holnap elérhetetlenné válhat az itáliai felhasználók számára.

A kormányközeli Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ) szerint minden „jóérzésű” újságírónak ki kell állnia a PestiSrácok mellett, melynek PS TV nevű csatornáját is örökre letiltotta a YouTube a napokban, amikor tudomására jutott, hogy a PS TV-t a korábban egy pedofilvideó miatt letiltott PestiSrácok hozta létre. A Transzparens Újságírásért Alapítvány nevet viselő, a kormánytól független újságírók hiteltelenítésével és a kormánypárti újságírók megemelésével foglalkozó szervezet élére egy internetes bulvárlap volt újságírója, Szalai Szabolcs stratégiai igazgató is kiállt a PestiSrácok mellett és a Google-t, illetve a YouTube-ot, illetve mindazokat támadja, akik örülnek a PS TV csatorna törlésének.