
Reagált a MÚOSZ arra, hogy Enyedi Nagy Mihály a Belpolitikai Szakosztály feloszlatására készül
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége szerint nem tehet olyat a szakosztályvezető, mint amit bejelentett.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége szerint nem tehet olyat a szakosztályvezető, mint amit bejelentett.

A MÚOSZ által szervezett beszélgetésen György Zsombor, a Magyar Hang ügyvezető főszerkesztője, Lakner Zoltán, a Jelen főszerkesztője és László János, a Nyomtass Te is főszerkesztője beszélt. Közös bennük, hogy mindhárman az elmúlt évek viszontagságos médiapiaci körülményei között alapítottak nyomtatott lapot Magyarországon. Szó esett a lapalapítás és üzemeltetés nehézségeiről, heti egy kávé árának jelentőségéről, üzlet és politika viszonyáról, de arról is, hogy az említett lapok konkurensei-e egymásnak.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége elnöke szerint Návai Anikó mindenképp megsértette a testület etikai normáit. Eközben egy jogász szerint Návaira akár komoly kártérítési perek is várhatnak most.

A Media1 hétfő esti podcast- és rádióműsorának adta megválasztása utáni első nagyobb interjúját Kocsi Ilona, a MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége) új elnöke. A műsor vendége volt ezenkívül Pápai Gábor, a Népszava karikaturistája.

Kocsi Ilona, a Magyar Hírlap, a Világgazdaság és a Menedzser Magazin egykori, és a Boom magazin jelenlegi főszerkesztője lett a Magyar Újságírók Országos Szövetsége új elnöke, a Népszava főszerkesztő-helyettesét, Hargitai Miklóst váltva. A jelentősen átalakuló elnökségbe jobboldali újságíró, a Magyar Hangnál dolgozó Dévényi István is bekerült.