
Megbírságolták a tojásdobáló száműzött orosz újságírót
Arkagyij Babchenko júliusban dobálta meg tojásokkal Tallinban az orosz nagykövetség épületét az Ukrajnában indított háború elleni tiltakozásul.
Arkagyij Babchenko júliusban dobálta meg tojásokkal Tallinban az orosz nagykövetség épületét az Ukrajnában indított háború elleni tiltakozásul.
A tihanyi fesztivált rendező fideszes Kommentár Alapítvány csak a kiválasztott kormánypárti orgánumok mukatársait engedi a helyszínről tudósítani.
A törvénysértő hagyományoknak megfelelően ezúttal sem vehetett részt a Magyar Hang egyik munkatársa és a Gulyáságyú Média tudósítója a csütörtöki Kormányinfón, amit két videófelvétellel is dokumentáltak. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő egyiküknek az utcán azt mondta, azért nem válaszol a kórházi ellátásokra vonatkozó kérdésére, mert a Kormányinfóra igyekszik. Oda, ahová az újságírót rendszeresen, így most sem engedték be.
Cinikus választ adott a miniszter arra, hogy vajon hogyan teheti fel az újságíró a kérdéseit, ha nem engedik be a sajtótájékoztatóra.
Az IPI (Nemzetközi Sajtóintézet) után újabb nemzetközi szervezet, ezúttal a New York-i központú Coalition For Women in Journalism is elítélte, amit a jobboldali CPAC Hungary nevű konferencia szervezői tettek a magyar fővárosban a The Guardian tudósítójával, Garamvölgyi Flórával. A szervezők eközben közel hét hete nem válaszolnak a Media1.hu az üggyel összefüggésben küldött kérdéseire.
Az International Press Institute (IPI / Nemzetközi Sajtóintézet) elítéli, ami a Budapesten megrendezett jobboldali konferencián, a CPAC Hungary-n történt a The Guardian újságírójával, Garamvölgyi Flórával, aki épp egy jó hangulatú interjút készített Rick Santorum amerikai politikussal, amikor a szervezők Pennsylvania állam korábbi republikánus szenátorába fojtották a szót és kidobták a vele beszélgető újságírót.
Felsőbb utasításra, egy republikánus politikussal, Rick Santorum volt szenátorral készült interjúja kellős közepén váratlanul el kellett hagynia a Budapesten zajló CPAC Hungary nevű jobboldali konferencia helyszínét Garamvölgyi Flóra újságírónak, a The Guardian című brit lap tudósítójának, aki 14 órát utazott érvényes sajtóregisztrációjával Los Angelesből, hogy ott lehessen a konferencián, ám most nem tudja tovább folytatni a tudósítói munkáját és az interjúját sem fejezhette be, a szervezők ugyanis a karjánál fogva és a mondat kellős közepén váratlanul elhúzták tőle a neki épp kedvesen válaszoló volt szenátort. A szervezők szerint rendszerhiba volt beengedni az újságírót. Másokat is eltávolítottak.
Nem azért cenzúrázzák, mert politikailag mást gondolnak, mint ő, hanem azért, mert attól félnek, hogy akitől a pénzt kapják, nem örülne – véli az ismert író.
A Google szerint a PestiSrácok szerződést szegett azzal, hogy megkerülve a YouTube szabályait a néhány évvel ezelőtti pedofilvideója miatti tiltás után trükkösen újra regisztrált a videómegosztóra.
„Egy kis idő távol a Twittertől, jót tesz a léleknek” – írta az esetről Elon Musk, a Twitter újdonsült ura.